AJÁNLÓ° 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

Halihó lányok!



Mint tudjátok, legalábbis biztosan észrevettétek hogy nagy filmmániás vagyok. Azonban nagyon hiányos a listám, főleg a kultuszfilmek tekintetében. Nemrégiben ötlött fel bennem, hogy összeírom magamnak azokat, amiket szeretnék megnézni. El is kezdtem, de aztán beugrott az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz lista. Gondoltam, rákeresek, van e ilyen filmesben is. És láss csodát, van! 

Egyébként a filmkritika gyűjteményt Steven Jay Schneider szerkesztette és az első kiadás (ahonnan ez a lista is származik) 2004-ig jegyzi a filmeket, a 2011-es kiadás pedig 2010-ig.
Szerencsére Norbi is társam az ilyen tevékenységekben, és már bele is kezdtünk a lista elfogyasztásába. 
Vigyázat! Nagyon hosszú lista következik!
Amiket megnéztem (illetve meg fogok nézni a jövőben) kiemeltem, ami pedig ajánlóba is bekerül majd, ahhoz linket is fogok mellékelni. 

1900-as évek
Le Voyage dans la Lune/ Utazás a Holdba Georges Méliès 
The Great Train Robbery/ A nagy vonatrablás Edwin S. Porter

1910-es évek
The Birth of a Nation/ Egy nemzet születése D. W. Griffith
Les Vampires / Vámpírok Louis Feuillade
Intolerance/ Türelmetlenség D. W. Griffith
Broken Blossoms/ Letört bimbók D. W. Griffith

1920-as évek
Das Cabinet des Dr. Caligari / Dr. Caligari Robert Wiene
Way Down East/ Út a boldogság felé D. W. Griffith
Within Our Gates/ Közöttünk történt Oscar Micheaux
The Phantom Carriage/ A halál kocsisa Victor Sjöström 
Orphans of the Storm/ Árvák a viharban D. W. Griffith
La Souriante Madame Beudet/ A mosolygó Madame Beudet Germaine Dulac
Dr. Mabuse, Der Spieler (1-2)/ Dr. Mabuse, a játékos Fritz Lang
Nanook of the North/ Nanuk, az eszkimó Robert J. Flaherty
Nosferatu/ Nosferatu Friedrich Wilhelm Murnau
Foolish Wives/ Szeszélyes asszonyok Erich von Stroheim
Häxan/ Boszorkányok Benjamin Christensen
Our Hospitality/ Isten hozta! Buster Keaton
La roue/ A száguldó kerék Abel Gance
The Thief of Bagdad/ A bagdadi tolvaj Raoul Walsh
Sztacska/ Sztrájk Szergej Mihajlovics Eisenstein
Greed/ Gyilkos arany Erich von Stroheim
Sherlock, Jr./ Ifjabb Sherlock Holmes Buster Keaton
Der letzte Mann/ Az utolsó ember Friedrich Wilhelm Murnau 
Seven Chances/ Hét esély Buster Keaton 
The Phantom of the Opera/ Az operaház fantomja Rupert Julian 
Броненосец «Потёмкин»/ Patyomkin páncélos Szergej Eisenstein 
The Gold Rush/ Aranyláz Charlie Chaplin 
The Big Parade/ A nagy parádé / Lángba borult világ King Vidor 
Metropolis/ Metropolis Fritz Lang
Sunrise/ Virradat F. W. Murnau 
The General/ A generális Clyde Bruckman 
The Unknown/ Az ismeretlen Tod Browning 
Oktyabr/ Október Szergej Eisenstein Grigorij Alekszandrov
The Jazz Singer/ A dzsesszénekes / A jazzénekes Alan Crosland 
Napoléon/ Napóleon Abel Gance 
The Kid Brother/ Öcskös Ted Wilde 
The Crowd/ Dübörgő élet King Vidor 
The Docks of New York/ New York kikötői Josef von Sternberg  
Un chien andalou/ Az andalúziai kutya Luis Buñuel 
La Passion de Jeanne d'Arc/ Jeanne d’Arc szenvedései Carl Theodor Dreyer
Steamboat Bill, Jr./ Az ifjabb Gőzös / Az ifjabb Gőzhajós Bill Charles Reisner 
Potomok Csingiszhana/ Vihar Ázsia felett / Dzsingisz kán utóda Vszevolod Pudovkin 
Blackmail/ Zsarolás Alfred Hitchcock 
Cselovek sz kinoapparatom/ Ember a felvevőgéppel Dziga Vertov 
Die Büchse der Pandora/ Pandora szelencéje  G. W. Pabst 

1930-as évek 
Der blaue Engel/ A kék angyal Josef von Sternberg 
L'Age D'Or/ Aranykor Luis Buñuel
Zemlja/ Föld Alekszandr Petrovics Dovzsenko 
Little Caesar/ A kis cézár Mervyn LeRoy 
All Quiet on the Western Front/ Nyugaton a helyzet változatlan Lewis Milestone 
À Nous la Liberté/ Éljen a szabadság! René Clair
Le million/ A millió René Clair 
Tabu/ Tabu Robert J. Flaherty, Friedrich Wilhelm Murnau
Dracula/ Drakula Tod Browning 
Frankenstein/ Frankenstein James Whale 
City Lights/ Nagyvárosi fények Charlie Chaplin 
The Public Enemy/ A közellenség William A. Wellman 
M/ M - Egy város keresi a gyilkost Fritz Lang 
La Chienne/ A szuka Jean Renoir 
Wampyr/ Vámpír Carl Theodor Dreyer
Love Me Tonight/ Ma éji szerelmem Rouben Mamoulian 
Boudu, savé des eaux/ A vízből kimentett Boudu Jean Renoir 
I Am a Fugitive from a Chain Gang/ Szökevény vagyok Hal B. Wallis 
Trouble in Paradise/ Becsületes megtaláló Ernst Lubitsch 
Scarface/ A sebhelyes arcú Howard Hawks 
Shanghai Express/ Sanghaj expressz Josef von Sternberg 
Freaks/ Szörnyszülöttek Tod Browning
Me and My Gal/ Az én gallom/ Vad lány Raoul Walsh
Zero de conduite/ Magatartásból elégtelen Jean Vigo 
42nd Street/ 42-ik utca Lloyd Bacon 
Footlight Parade/ Rivaldafény parádé Lloyd Bacon 
Gold Diggers of 1933/ Aranyásók 1933-ban Mervyn LeRoy 
She Done Him Wrong Lowell Sherman
Duck Soup/ Kacsaleves Leo McCarey
Queen Christina/ Krisztina királynő Rouben Mamoulian 
Las Hurdes/ A hurdok / Föld kenyér nélkül Luis Buñuel 
King Kong/ King Kong Merian C. Cooper, Ernest B. Schoedsack 
The Bitter Tea of General Yen Frank Capra 
Sons of the Desert/ A sivatag fiai William A. Seiter 
It's a Gift   Norman Z. McLeod 
Triumph des Willens/ Az akarat diadala Leni Riefenstahl 
L'Atalante/ Atalante Jean Vigo 
The Black Cat/ A fekete macska Edgar G. Ulmer
Judge Priest  John Ford 
It Happened One Night/ Ez történt egy éjszaka Frank Capra 
The Thin Man/ A sovány ember W. S. Van Dyke
Captain Blood/ Blood kapitány Kertész Mihály
Mutiny on the Bounty/ Lázadás a Bountyn Frank Lloyd
A Night at the Opera/ Botrány az operában Sam Wood
The 39 Steps/ 39 lépcsőfok Alfred Hitchcock 
Bride of Frankenstein/ Frankenstein menyasszonya James Whale 
Top Hat/ Frakkban és klakkban Mark Sandrich 
Partie de campagne/ Mezei kirándulás Jean Renoir 
Modern Times/ Modern idők Charlie Chaplin
Swing Time/ Egymásnak születtünk George Stevens 
My Man Godfrey/ Finom família Gregory La Cava
Mr. Deeds Goes to Town/ Váratlan örökség Frank Capra 
Camille/ A kaméliás hölgy George Cukor 
Sabotage/ Szabotázs Alfred Hitchcock 
Dodsworth/ Az élni vágyó asszony William Wyler 
Things to Come/ Mi lesz holnap? William Cameron Menzies
Le Roman d'un tricheur/  Egy szélhámos naplója Sacha Guitry
Captains Courageous/ Bátor kapitányok / A bátrak kapitánya Victor Fleming
Yè bàn gē shēng (Song At Midnight) Ma-hu Velbang
La grande illusion/ A nagy ábránd Jean Renoir
Stella Dallas/ Asszonyok a lejtőn King Vidor
The Life of Emile Zola/ Zola William Dieterle
Make Way for Tomorrow Leo McCarey
Snow White and the Seven Dwarfs/ Hófehérke és a hét törpe Walt Disney Ltd.
The Awful Truth Leo McCarey
Pépé Le Moko/ Az alvilág királya Julien Duvivier
Jezebel/ Jezabel William Wyler
The Adventures of Robin Hood/ Robin Hood Kertész Mihály
Angels with Dirty Faces/ A villamosszék felé / Mocskos arcú angyalok Kertész Mihály
Olympia/ A berlini olimpia Leni Riefenstahl
La femme de boulanger/ A pék felesége  Marcel Pagnol
Bringing Up Baby/ Leopárd kisasszony / Párducbébi Howard Hawks
Stagecoach/ Hatosfogat John Ford
Zangiku monogatari (The Story of the Late Chrysanthemums) Kendzsi Mizogucsi
Babes in Arms/ Nem gyerekjáték Busby Berkeley
Mr. Smith Goes to Washington/ Becsületből elégtelen (Mr. Smith Washingtonba megy) Frank Capra
The Wizard of Oz/ Óz, a csodák csodája Victor Fleming
Destry Rides Again/ Asszonylázadás George Marshall
Only Angels Have Wings/ Csak az angyaloknak van szárnyuk Howard Hawks
Gone With the Wind/ Elfújta a szél Victor Fleming
Le jour se lève/ Mire megvirrad Marcel Carné
Gunga Din George Stevens
Ninotchka/ Ninocska Ernest Lubitsch
La Règle du jeu/ A játékszabály Jean Renoir
Wuthering Heights/ Üvöltő szelek William Wyler

1940-es évek
His Girl Friday/ Pénteki barátnő / A nagy sztori Howard Hawks
Rebecca/ A Manderley-ház asszonya Alfred Hitchcock
The Philadelphia Story/ Philadelphiai történet George Cukor
The Grapes of Wrath/ Érik a gyümölcs John Ford
Dance, Girl, Dance Dorothy Arzner
Pinocchio/ Pinocchio Walt Disney Ltd.
The Mortal Storm/ A halálos vihar Frank Borzage
The Bank Dick/ A bankdetektív Edward F. Cline
Citizen Kane/ Aranypolgár Orson Welles
The Lady Eve Preston Sturges
The Wolf Man/ A Farkasember George Waggner
The Maltese Falcon/ A máltai sólyom John Huston
Sergeant York/ York őrmester Howard Hawks
Dumbo/ Dumbo Ben Sharpsteen
High Sierra/ Magas Sierra Raoul Walsh
Sullivan's Travels/ Sullivan utazásai Preston Sturges
How Green Was My Valley/ Hová lettél, drága völgyünk? John Ford
The Palm Beach Story/ A Palm Beach történet Preston Sturges
Now, Voyager/ Utazás a múltból Irving Rapper
Casablanca/ Casablanca Kertész Mihály
To Be or Not to Be/ Lenni vagy nem lenni Ernst Lubitsch
Cat People/ Macskaemberek Jacques Tourneur
The Magnificent Ambersons/Az Ambersonok ragyogása Orson Welles
Yankee Doodle Dandy/ Yankee Doodle  Kertész Mihály
Meshes of the Afternoon/ A délután szövevénye Maya Deren, Alexander Hammid
Fires Were Started Humphrey Jennings
The Man in Grey/ Szürke sátán Leslie Arliss
The Life and Death of Colonel Blimp/ Blimp ezredes élete és halála Michael Powell, Emeric Pressburger
I Walked with a Zombie/ Egy zombit gondoztam Jacques Toureur
The Seventh Victim/ A hetedik áldozat Mark Robson
The Ox-Bow Incident/ Különös eset William A. Wellman
Shadow of a Doubt/ A gyanú árnyékában Alfred Hitchcock
Ossessione/ Megszállottság Luchino Visconti
Meet Me in St. Louis/ Találkozz velem St. Louisban Vincente Minelli
To Have and Have Not Martinique Howard Hawks
Laura/ Valakit megöltek Otto Preminger
Gaslight/ Gázláng George Cukor
Henry V/ V. Henrik  Laurence Olivier
Ivan Groznij/ Rettenetes Iván Szergej Mihajlovics Eisenstein
Double Indemnity/ Gyilkos vagyok Billy Wilder
Murder, My Sweet/ Gyilkosság a gyönyöröm Edward Dmytryk
The Battle of San Pietro/ #San Pietró-i csata John Huston
Spellbound/ Elbűvölve / Bűvölet Alfred Hitchcock
Mildred Pierce/ Mildred Pierce Kertész Mihály
Les enfants du paradis/ Szerelmek városa Marcel Carné
Roma citta aperta/ Róma nyílt város Roberto Rossellini
The Lost Weekend/ Férfiszenvedély Billy Wilder
Detour/ Terelőút Edgar G. Ulmer
I Know Where I'm Going! Michael Powell, Emeric Pressburger
The Best Years of Our Lives/ Életünk legszebb évei William Wyler
Brief Encounter/ Késői találkozás David Lean
Paisa/ Paisa Roberto Rossellini
The Postman Always Rings Twice/ A postás mindig kétszer csenget Tay Garnett
My Darling Clementine/ Clementina, kedvesem John Ford
The Stranger/ Az óra körbejár Orson Welles
La belle et la bete/ A szép és a szörnyeteg Jean Cocteau
The Big Sleep/ Hosszú álom Howard Hawks
The Killers/ A gyilkosok Robert Siodmak
A Matter of Life and Death/ Diadalmas szerelem Michael Powell , Emeric Pressburger
Great Expectations/ Szép remények David Lean
Notorious/ Forgószél Alfred Hitchcock
Black Narcissus/ Fekete nárcisz Michael Powell, Emeric Pressburger
It's a Wonderful Life/ Az élet csodaszép Frank Capra
Gilda Charles Vidor
Monsieur Verdoux/ Monsieur Verdoux Charlie Chaplin
Out of the Past/ Kísért a múlt Jacques Tourneur
The Ghost and Mrs. Muir Joseph L. Mankiewicz
Odd Man Out/ Egy ember lemarad Carol Reed
Ladri di biciclette/ Biciklitolvajok Vittorio De Sica
Letter from an Unknown Woman/ Levél egy ismeretlen asszonytól Max Ophüls
Secret Beyond the Door/ Titok az ajtón túl Fritz Lang
Force of Evil/ A gonosz ereje Abraham Polonsky
Xiǎochéng zhī chūn (Spring in a Small Town) Fei Mu
Red River/ Vörös folyó Howard Hawks
Rope/ A kötél Alfred Hitchcock
The Snake Pit / Kígyóverem Anatole Litvak
The Lady from Shanghai/ A sanghaji asszony Orson Welles
Paleface   Norman Z. McLeod
The Red Shoes/ A piros cipők / Piros cipellők Michael Powell, Emeric Pressburger
The Treasure of the Sierra Madre / A Sierra Madre kincse John Huston
Louisiana Story/ Louisianai történet Robert J. Flaherty
The Heiress/ Az örökösnő William Wyler
Kind Hearts and Coronets/ Jóságos szívek és diadémok/ Nemes szívek, nemesi koronák Robert Hamer
Gun Crazy/ Fegyverbolondok Joseph H. Lewis
Adam's Rib/ Ádám oldalbordája George Cukor
Whisky Galore/ Whiskyt vedelve Alexander Mackendrick
White Heat/ Fehér hő / Fehér izzás Raoul Walsh
The Reckless Moment/ Vakmerő pillanat Max Ophüls
The Third Man/ A harmadik ember Carol Reed
On the Town/ Egy nap New Yorkban Gene Kelly, Stanley Donen
Orphée/ Orpheusz Jean Cocteau


1950-es évek
The Asphalt Jungle/ Aszfaltdzsungel John Ford
Rashomon/ A vihar kapujában Kuroszava Akira
Winchester '73/ A 73-as winchester Anthony Mann
Rio Grande/ Rio Grande John Ford
All About Eve / Mindent Éváról Joseph L. Mankiewicz
Sunset Boulevard/ Alkony sugárút Billy Wilder
Los Olvidados/ Az elhagyottak Luis Buñuel
In a Lonely Place/ Egy magányos helyen Nicholas Ray
The Big Carnival/ A nagy karnevál Billy Wilder
A Streetcar Named Desire/ A vágy villamosa Elia Kazan
Strangers on a Train/ Idegenek a vonaton Alfred Hitchcock
The Lavender Hill Mob/ A levendula-dombi csőcselék Charles Crichton
Pandora and the Flying Dutchman Albert Lewin
The African Queen/ Afrika királynője John Huston
Journal d'un curé de campagne/ Egy falusi plébános naplója Robert Bresson
An American in Paris/ Egy amerikai Párizsban Vincent Minnelli
A Place in the Sun/ Egy hely a nap alatt George Stevens
The Day the Earth Stood Still/ A nap, mikor megállt a Föld Robert Wise
The Quiet Man/ A csendes férfi / A nyugodt férfi John Ford
Jeux interdits/ Tiltott játékok René Clément
Angel Face/ Angyalarc Otto Preminger
Singin' in the Rain/ Ének az esőben Stanley Donen , Gene Kelly
Ikiru/ Élni Kuroszava Akira
Europa '51 Roberto Rossellini
The Bad and the Beautiful/ A rossz és a szép Vincente Minnelli
The Big Sky/ Határtalan horizont Howard Hawks
High Noon/ Délidő Fred Zinnemann
Umberto D./ A sorompók lezárulnak Vittorio De Sica
Le Carrosse d'or/ Az aranyhintó Jean Renoir
The Bigamist/ A házasságszédelgő Ida Lupino
The Band Wagon/ A zenevonat Vincente Minnelli
Madame De… / Madame de… Max Ophüls
From Here to Eternity/ Most és mindörökké Fred Zinnemann
Tôkyô monogatari/ Tokiói történet Jasudzsiro Ozu
Roman Holiday/ Római vakáció William Wyler
Le Salaire de la peur / A félelem bére Henri-Georges Clouzot
The Naked Spur/ A meztelen nyom Anthony Mann
Pickup on South Street/ Zsebtolvaj  Samuel Fuller
Gentlemen Prefer Blondes/ Az urak a szőkéket szeretik / Szőkék előnyben Howard Hawks
The Big Heat/ A búcsúlevél Fritz Lang
Les vacances de Monsieur Hulot/ Hulot úr nyaral Jacques Tati
Viaggio in Italia/ Utazás Itáliába Roberto Rossellini
Ugecu Monogatari/ Ugecu története Mizogucsi Kendzsi
Shane/ Idegen a vadnyugaton George Stevens
Beat the Devil/ Afrika kincse John Huston
Johnny Guitar/ Johnny Guitar  Nicolas Ray
On the Waterfront/ A rakparton Elia Kazan
Seven Brides for Seven Brothers/ Hét menyasszony hét fivérnek Stanley Donen
Les Diaboliques/ Az ördöngősök Henri Clouzot
Animal Farm/ Állatfarm John Halas, Joy Batchelor
Rear Window / Hátsó ablak Alfred Hitchcock
A Star Is Born / Csillag születik George Cukor
The Barefoot Contessa/ A mezítlábas grófnő Joseoh L. Mankiewicz
La Strada/ Országúton Federico Fellini
Sicsinin no szamurai / A hét szamuráj Kuroszava Akira
Senso/ Érzelem Luchino Visconti
Silver Lode Allan Dwan
Carmen Jones/ Carmen Jones Otto Preminger
Sansho the Bailiff/ Szansó tiszttartó Kendzsi Mizogucsi
Salt of the Earth/ A Föld sója Herbert J. Biberman
Artists and Models/ Művészpánik Frank Tashlin
Guys and Dolls/ Macsók és macák Joseph L. Mankiewicz
Pather Panchali/ Az út éneke Satyajit Ray
Bad Day at Black Rock/ Rossz nap Black Rocknál / Az igazság napja John Sturges
Les maîtres fous/ A bolond urak Jean Rauch
Hill 24 Doesn't Answer Thorold Dickinson
The Ladykillers/ Betörő az albérlőm Alexander Mackendrick
Marty Delbert Mann
Ordet Kaj Munk
Bob Le Flambeur/ Bob nagyban játszik Jean-Pierre Melville
Kiss Me Deadly Robert Aldrich
The Man from Laramie/ Férfi Laramie-ből Anthony Mann
Rebel without a Cause/ Haragban a világgal Nicholas Ray
The Phenix City Story Phil Karlson
Sommarnattens leende/ Egy nyáréjszaka mosolya / Egy nyári éj mosolya Ingmar Bergman
Nuit et brouillard/ Sötétség és köd Alain Resnais
The Night of the Hunter/ A vadász éjszakája Charles Laughton
Lola Montez/ Lola Montez Max Ophüls
Forbidden Planet/ Tiltott bolygó Fred M. Wilcox
Biruma no tategoto/ A burmai hárfa Icsikava Kon
The Searchers/ Az üldözők John Ford
Un condamné à mort s'est échappé ou Le vent souffle où il veut/ Egy halálraítélt megszökött Robert Bresson
Written on the Wind / Szélbe írva Douglas Sirk
The Man Who Knew Too Much/ Az ember, aki túl sokat tudott Alfred Hitchcock
Giant/ Az óriás George Stevens
All That Heaven Allows/ Az ég nem bánja Ross Hunter
Invasion of the Body Snatchers/ A testrablók támadása  Don Siegel
The Wrong Man/ A tévedés áldozata Alfred Hitchcock
Bigger Than Life Nicholas Ray
High Society/ Gazdagok és szerelmesek Charles Walters
The Ten Commandments/ Tízparancsolat Cecil B. DeMille
12 Angry Men/ Tizenkét dühös ember Sidney Lumet
Det sjunde inseglet/ A hetedik pecsét Ingmar Bergman
An Affair to Remember/ Félévente randevú Leo McCarey
Smultronstället/ A nap vége Ingmar Bergman
Le notti di Cabiria/ Cabiria éjszakái Federico Fellini
Kumonosu jo/ Véres trón Kuroszava Akira
The Incredible Shrinking Man/ A hihetetlen módon zsugorodó férfi Jack Arnold
Aparajito/ A legyőzhetetlen Satyajit Ray
Gunfight at the O.K. Corral/ Újra szól a hatlövetű John Sturges
The Bridge on the River Kwai/ Híd a Kwai folyón David Lean
Mother India Mehbood Khan
Letyat zsuravli/ Szállnak a darvak Mihail Konsztantyinovics Kalatazov
Paths of Glory/ A dicsőség ösvényei Stanley Kubrick
Sweet Smell of Success/ A siker édes illata Alexander Mackebdrick
Man of the West/ A vadnyugati férfi Anthony Mann
Touch of Evil/ A gonosz érintése Orson Welles
Cairo Station Youssef Chahine
Gigi/ Gigi Vincente Minnelli
The Defiant Ones/ A megbilincseltek Stanley Kramer
Vertigo/ Szédülés Alfred Hitchcock
Popio ł i diament/ Hamu és gyémánt Andrzej Wajda
Horror of Dracula Terence Fischer
Mon Oncle/ A nagybácsim Jacques Tati
Jalsaghar/ A zeneszalon Satyajit Ray
Les quatre cents coups/ Négyszáz csapás Francois Truffaut
North by Northwest/ Észak-Északnyugat Alfred Hitchcock
Some Like It Hot/ Van, aki forrón szereti Billy Wilder
Anatomy of a Murder/ Egy gyilkosság anatómiája Otto Preminger
Les yeux sans visage / Szemek arc nélkül  Georges Franju
Ride Lonesome/ Lovagolj magányosan! Budd Boetticher
Orfeu Negro/ Fekete Orfeusz Marcel Camus
Shadows/ New York árnyai John Cassavetes
Apur Sansar/ Apu világa  Satyajit Ray
Á bout de souffle/ Kifulladásig Jean-Luc Godard
Ben-Hur/ Ben-Hur William Wyler
Pickpocket/ Zsebtolvaj Robert Bresson
Hiroshima – Mon Amour/ Szerelmem, Hirosima Alain Resnais
Rio Bravo/ Rio Bravo Howard Hawks
The Hole Kon Ichikawa
Ukigusa Jasudzsiro Ozu

1960-as évek
Rocco e i suoi fratelli/ Rocco és fivérei Luchino Visconti
La Dolce Vita/Az édes élet Federico Fellini
Saturday Night and Sunday Morning/ Szombat este és vasárnap reggel Karel Reisz
Tirez sur le pianiste! / Lőj a zongoristára François Truffaut
L'Avventura/A kaland Michelangelo Antonioni
La Joven/ A fiatal lány Luis Buñuel
The Cloud-Capped Star Ritwik Ghatak
The Housemaid Kim Ki-joung
La Maschera del demonio Mario Bava
Peeping Tom Kamerales Michael Powell
The Apartment/ Legénylakás Billy Wilder
Spartacus/ Spartacus Stanley Kubrick
Splendor in the Grass/ Ragyogás a fűben Elia Kazan
L'année dernière à Marienbad/ Tavaly Marienbadban Alain Resnais
La Jetée/ A kilátóterasz Chris Marker
One-Eyed Jacks/ Félszemű filkók Marlon Brando
Lola Jacques Demy
Breakfast at Tiffany's/ Álom luxuskivitelben  Blake Edwards
La Notte/ Az éjszaka Michelangelo Antonioni
Jules et Jim/ Jules és Jim François Truffaut
Viridiana/ Viridiana Luis Buñuel
The Ladies Man/ A nők kedvence Jerry Lewis
Sasom i en spegel/ Tükör által homályosan Ingmar Bergman
Chronique d'un été/ Egy nyár története Edgar Monn, Jean Rauch
The Hustler/ A svindler Robert Rossen
West Side Story/ West Side Story Robert Wise, Jerome Robbins
Mondo Cane/ Kutyavilág Gualtiero Jacoppeti
Cleo from 5 to 7/ Cleo 5-től 7-ig Agnès Varda
Dog Star Man / Kutya csillagember Stan Brakhage
Sanma no aji #/Őszi délután Jasudzsiro Ozu
L'Eclisse/ A napfogyatkozás Michelangelo Antonioni
Lawrence of Arabia/ Arábiai Lawrence David Lean
To Kill a Mockingbird/ Ne bántsátok a feketerigót Robert Mulligan
The Manchurian Candidate / A mandzsúriai jelölt John Frankenheimer
Lolita/ Lolita Stanley Kubrick
O pagador de Promessas/ Fogadalom Anselmo Duarte
The Man Who Shot Liberty Valance/ Aki megölte Liberty Valance-t John Ford
What Ever Happened to Baby Jane?/ Mi történt Baby Jane-nel? Robert Aldrich
Vivre sa vie/ Éli az életét - tizenkét képben Jean-Luc Godard
Heaven and Earth Magic Harry Smith
The Nutty Professor/ Dilidoki  Jerry Lewis
Blonde Cobra Ken Jacobs
The Cool World/ Vagány világ Shirley Carke
Otto e mezzo Federico Fellini
Passenger Andzej Munk, Witold Lesiewicz
Le mépris/ A megvetés Jean-Luc Godard
Hud/ Hud  Martin Ritt
Nattvardsgästerna/ Úrvacsora Ingmar Bergman
Flaming Creatures Jack Smith
The Great Escape/ A nagy szökés John Sturges
Shock Corridor Samuel Fuller
Il gattopardo/ A párduc Luchino Visconti
Vidas Secas/ Aszály Nelson Pereira dos Santos
Mediteranee Jean-Daniel Pollet
Khaneh siah ast/  Fekete ház  Forugh Farrokhzad
The Haunting/ A ház hideg szíve Robert Wise
An Actor's Revenge Kon Icsikava
The Servant Joseph Losey
Goldfinger/ Goldfinger Guy Hamilton
Scorpio Rising/ Skorpió ragyogás Kenneth Anger
Les parapluies de Cherbourg/ Cherbourgi esernyők Jacques Demy
Marnie/ Marnie Alfred Hitchcock
My Fair Lady/ My Fair Lady George Cukor
Suna no onna / A homok asszonya Hiroshi Tesigahara
Dr. Strangelove/ Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni Stanley Kubrick
A Hard Day's Night/ Egy nehéz nap éjszakája Richard Lester
Il deserto rosso/ Vörös sivatag Michelangelo Antonioni
Tyenyi zabitih predkov/ Elfelejtett ősök árnyai Szergej Pardzsanov
The Masque of the Red Death/ A vörös halál álarca Roger Corrman
Prima della rivoluzione/ Forradalom előtt Bernardo Bertolucci
Gertrud/ Gertrúd Carl Theodor Dreyer
Il vangelo secondo Matteo/ Máté evangéliuma Pier Paolo Pasolini
Deus E o Diabo na Terra do Sol/ Isten és Ördög a Nap földjén Glauber Rocha
Onibaba/ Onibaba Sindo Kaneto
Vinyl Andy Warhol
Obchod na korze/ Üzlet a korzón Ján Kadár, Elmar Klos
Doctor Zhivago/ Doktor Zsivágó David Lean
The War Game Peter Watkins
Tôkyô orimpikku Kon Icsikava
La battaglia di Algeri/ Az algíri csata Gillo Pontecorvo
The Sound of Music/ A muzsika hangja Robert Wise
Rekopis znaleziony w Saragossie/ A zaragozai kézirat Wojciech Has
Alphaville/ Alphaville Jean-Luc Godard
Campanadas a medianoche / Falstaff Orson Welles
Repulsion/ Iszonyat  Roman Polanski
Giulietta degli spiriti/ Júlia és a szellemek Federico Fellini
Pierrot Le Fou/ Bolond Pierrot Jean-Luc Godard
Faster, Pussy Cat! Kill! Kill!/ Gyorsabban, cicababa! Ölj! Ölj! Russ Meyer
Golden River
De man die zijn haar kort liet knippen André Delvaux
Hold Me While I'm Naked (dokumentum) George Kuchar
Blow-Up/ Nagyítás Michelangelo Antonioni
Il buono, il bruto, il cattivo/ A Jó, a Rossz és a Csúf Sergio Leone
Sedmikrásky/ Százszorszépek Vera Chytilová
Da zui xia/ Shaolinok szövetsége King Hu
Seconds/ Második lehetőség John Frankenheimer
Who's Afraid of Virginia Woolf?/ Nem félünk a farkastól Mike Nichols
Persona/ Persona Ingmar Bergman
Masculin-Feminin/ Hímnem-nőnem Jean-Luc Godard
Au Hazard Balthazar / Vétlen Baltazár Robert Besson
In the Heat of the Night/ Forró éjszakában Norman Jewison
2 ou 3 choses que je sais d'elle/ Két vagy három dolgot tudok csak róla Jean-Luc Godard
The Graduate Diploma előtt Mike Nichols
Playtime Jacques Tati
Report /rövidfilm Bruce Conner
Hombre/ A hallgatag ember Martin Ritt
Belle de Jour/ A nap szépe Luis Buñuel
The Young Girls of Rochefort/ A rochefort-i kisasszonyok Jacques Demy
Week End/ Week-end - egy kozmoszban elveszett film Jean-Luc Godard
The Godson/ A szamuráj Jean-Pierre Melville
Cool Hand Luke/ Bilincs és mosoly Stuart Rosenberg
Point Blank/ A játéknak vége John Boorman
Wavelength rövidfilm Michael Snow
Bonnie and Clyde/ Bonnie és Clyde Arthur Penn
The Red and the White/ Csillagosok, katonák Jancsó Miklós
Marketa Lazarova František Vláčil
The Jungle Book/ A dzsungel könyve Wolfgang Reitherman
Horí, má panenko/ Tűz van, babám! Milos Forman
Terra em Transe/ A föld transzban Glauber Rocha
Ostre sledované vlaky/ Szigorúan ellenőrzött vonatok Jiri Menzel
Vij Konstantyin Jersov, Georgij Kropacsjov
Gaav Dariush Mehrjui
C'era una volta il West/ Volt egyszer egy Vadnyugat Sergio Leone
Planet of the Apes/ A majmok bolygója Franklin J. Schaffner
Faces/Arcok John Cassavetes
Rosemary's Baby/ Rosemary gyermeke Roman Polanski
If…./ Ha… Lindsay Anderson
Memorias del subdesarrollo/ Az elmaradottság emlékei/Havannában egyedül Tomás Gutiérrez Alea
The Producers/ Producerek Mel Brooks
David Holzman's Diary Jim McBride
Skammen/ Szégyen  Ingmar Bergman
2001: A Space Odyssey/ 2001: Űrodüsszeia Stanley Kubrick
Vargtimmen/ Farkasok órája Ingmar Bergman
Targets/ Célpontok Peter Bogdanovich
Night of the Living Dead/ Az élőhalottak éjszakája George A. Romero
Ma nuit chez Maud/ Éjszakám Maudnál Eric Rohmer
Lucia  Humberto Solás
A Touch of Zen King Hu
Butch Cassidy and the Sundance Kid/ Butch Cassidy és a Sundance kölyök George Roy Hill
Midnight Cowboy/ Éjféli cowboy John Schlesinger
Satyricon/ Fellini-Satyricon Federico Fellini
Z/ Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája Costa-Gavras
The Conformist/ A megalkuvó Bernardo Bertolucci
Easy Rider/ Szelíd motorosok  Peter Fonda
High School Frederick Wiseman
In the Year of the Pig/ A disznó évében/ Vieatnam amerikai szemmel (dok) Emile de Antonio
The Wild Bunch/ A vad banda Sam Peckinpah
Andrej Rubljov/ Andrej Rubljov Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij
Le Boucher/ A hentes Claude Chabrol
Sayat-Nova (Cvet granata)/ A gránátalma színe Szergej Parajanov
Kes Ken Loach

1970-es évek
Tristana Luis Buñuel
Five Easy Pieces/ Öt könnyű darab Toby Raphaelson
El Topo/ A vakond Alejandro Jodorowsky
Woodstock Michael Wadleigh
Deep End Jerzy Skolimowski
The Spider's Stratagem/ Pókstratégia Bernardo Bertolucci
Little Big Man/ Kis nagy ember Arthur Penn
Ucho/ A fül Karel Kachyňa
Patton/ A tábornok Franklin J. Schaffner
M*A*S*H/ M*A*S*H Robert Altman
Performance Donald Cammell, Nicolas Roeg
Gimme Shelter Albert és David Maysles, Charlotte Zwerin
Zabriskie Point/ Zabriskie Point Michelangelo Antonioni
L'Uccello dalle Piume di Cristallo/ Kristálytollú madár Dario Argento
Il Giardino dei Finzi-Contini/ Finzi-Continiék kertje Vittorio De Sica
Wanda Barbara Loden 1971
W.R. – misterije organizma/ W. R. – Az organizmus misztériuma / W. R. Dušan Makavejev
A Clockwork Orange/ Mechanikus narancs Stanley Kubrick
The Sorrow and the Pity/ Bánat és szánalom Marcel Ophüls
Willy Wonka and the Chocolate Factory/ Willy Wonka és a csokoládégyár  Mel Stuart
McCabe and Mrs. Miller Robert Altman
Walkabout/ Vándorrege Nicolas Roeg
Klute/ Klute Alan J. Pakula
Harold and Maude/ Harold és Maude Hal Ashby
Még kér a nép Jancsó Miklós
Get Carter/ Öld meg Cartert! Mike Hodges
The French Connection/ Francia kapcsolat William Friedkin
Shaft Gordon Parks
Dirty Harry/ Piszkos Harry Don Siegel
Le souffle au cœur/ Szívzörej Louis Malle
Sweet Sweetback's Baadassss Song Melvin Van Peebles
The Last Picture Show/ Az utolsó mozielőadás Peter Bogdanovich
Straw Dogs/ Szalmakutyák Sam Peckinpah
Two-Lane Blacktop Monte Hellman
The Heartbreak Kid Elaine May
Aguirre, the Wrath of God/ Aguirre, Isten haragja  Werner Herzog
Cabaret/ Kabaré Bob Fosse
Last Tango in Paris/ Utolsó tangó Párizsban Bernardo Bertolucci
Sleuth/ A mesterdetektív Joseph L. Mankiewicz
Deliverance/ Gyilkos túra John Boorman
Solaris / Solaris Andrej Tarkovszkij
The Godfather/ A Keresztapa Francis Ford Coppola
Viskningar och rop/ Suttogások és sikolyok Ingmar Bergman
Fat City/ Bunyósok  John Huston
Le charme discret de la bourgeoisie/ A burzsoázia diszkrét bája Luis Buñuel
The Bitter Tears of Petra Von Kant/ Petra von Kant keserű könnyei Rainer Werner Fassbinder
Frenzy/ Téboly Alfred Hitchcock
Pink Flamingos/ Rózsaszín flamingók John Waters
Superfly ifj. Gordon Parks
The Sting/ A nagy balhé George Roy Hill
High Plains Drifter/ Fennsíkok csavargója Clint Eastwood
The Mother and the Whore / A mama és a kurva Jean Eustache
Badlands/ Sivár vidék Terrence Malick
American Graffiti/ A rock nagy évtizede / Amerikai falfirkák George Lucas
Papillon/ Pillangó Franklin J. Schaffner
Enter the Dragon/ A sárkány közbelép Robert Clouse
Mean Streets/ Aljas utcák Martin Scorsese
The Long Goodbye/ A hosszú búcsú Kira Muratova
The Wicker Man/ A vesszőből font ember Robin Hardy
La nuit américaine/ Amerikai éjszaka François Truffaut
Don't Look Now/ Ne nézz vissza! Nicolas Roeg
Sleeper/ Hétalvó Woody Allen
Serpico/ Serpico Sidney Lumet
The Exorcist/ Az ördögűző William Friedkin
Turkish Delight/ Török gyümölcs / Török öröm Paul Verhoeven
El espíritu de la colmena/ A méhkas szelleme Victor Erice
Fantastic Planet/ A vad bolygó René Laloux
Amarcord/ Amarcord Federico Fellini
The Harder They Come/ The Harder They Come Perry Henzell
Pat Garret and Billy the Kid/Pat Gerrett és Billy, a kölyök Sam Peckinpah
Dersu Uzala/ Derszu Uzala Kuroszava Akira
The Conversation/ Magánbeszélgetés Francis Ford Coppola
The Texas Chainsaw Massacre/ A texasi láncfűrészes mészárlás Tobe Hooper
Zerkalo/ Tükör Andrej Tarkovszkij
A Woman under the Influence/ Egy hatás alatt álló nő John Cassavetes
Young Frankenstein/ Ifjú Frankenstein Mel Brooks
Chinatown/ Kínai negyed Roman Polanski
Celine and Julie Go Boating/ Celine és Julie csónakázni megy Jacques Rivette
Blazing Saddles/ Fényes nyergek Mel Brooks
The Godfather Part II/ A Keresztapa II. Francis Ford Coppola
Ali: Fear Eats the Soul/ A félelem megeszi a lelket Rainer Werner Fassbinder
Bring Me the Head of Alfredo Garcia/ Hozzátok ide Alfredo Garcia fejét! Sam Peckinpah
Dog Day Afternoon/ Kánikulai délután Sidney Lumet
One Flew over the Cuckoo's Nest/ Száll a kakukk fészkére Milos Forman
Jeanne Dielman, 23 Quai Du Commerce, 1080 Bruxelles/ Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. Chantal Akerman
The Rocky Horror Picture Show/ The Rocky Horror Picture Show Jam Sharman
The Wall Sasi Kapoor
Monty Python and the Holy Grail/ Gyalog galopp Terry Gillian, Terry Jones
Barry Lyndon Stanley Kubrick
Faustrecht der Freiheit/ A szabadság ököljoga Rainer Werner Fassbinder
India Song Marguerite Duras
Picnic at Hanging Rock/ Piknik a Függő Sziklánál Peter Weir
Manila in the Claws of Brightness Lino Brocka
Salò, o le 120 giornate di Sodoma/ Salò, avagy Szodoma 120 napja Pier Paolo Pasolini
Nashville Robert Altman
Cria!/ Nevelj hollót... Carlos Saura
O thiasos/ Vándorszínészek Theodorosz Angelopoulosz
Jaws/ Cápa Steven Spielberg
The Killing of a Chinese Bookie/ Egy kínai bukméker meggyilkolása John Cassavetes
Carrie Brian De Palma
The Outlaw Josey Wales/ A törvényen kívüli Josey Wales Clint Eastwood
All the President's Men/ Az elnök emberei Alan J. Pakula
Rocky/ Rocky John G. Avildsen
Taxi Driver/ Taxisofőr Martin Scorsese
Network/ Hálózat Sidney Lumet
Ascent Larisza Sepitko
Ai no corrida/ Az érzékek birodalma Osima Nagisza
1900/ Huszadik század Bernardo Bertolucci
The Man Who Fell to Earth /A Földre pottyant férfi Nicolas Roeg
Star Wars/ Csillagok háborúja IV: Új remény George Lucas
Close Encounters of the Third Kind/ Harmadik típusú találkozások Steven Spielberg
The Last Wave/ Utánam a vízözön  Peter Weir
Annie Hall/ Annie Hall Woody Allen
Last Chants for a Slow Dance Jon Jost
Stroszek Werner Herzog
Man of Marble/ A márványember Andrzej Wajda
Saturday Night Fever/ Szombat esti láz John Badham
Killer of Sheep Charles Burnett
Eraserhead/ Radírfej David Lynch
Ceddo Ousmane Sembène
Der amerikanische Freund/ Az amerikai barát Wim Wenders
The Hills Have Eyes/ A domboknak szeme van Wes Craven
Soldier of Orange/ Futás az életért / Narancskatona Paul Verhoeven
Suspiria/ Sóhajok Dario Argento
The Chant of Jimmie Blacksmith/ Jimmie Blacksmith dala Fred Schepisi
Five Deadly Venoms Csang Cseh
L'albero degli zoccoli/ A facipő fája Emanno Olmi
The Deer Hunter/ A szarvasvadász  Michael Cimino
Grease/ Pomádé Randal Kleiser
Days of Heaven/ Mennyei napok Terrence Malick
Dawn of the Dead/ Holtak hajnala George A. Romero
Shao Lin san shi liu fang/ A Shaolin 36 próbatétele Liu Csia Liang
Up in Smoke/ A nagy szívás Cheech Marin
Halloween/ Halloween – A rémület éjszakája John Carpenter
Die Ehe der Maria Braun/ Maria Braun házassága  Rainer Werner Fassbinder
Real Life Albert Brooks
My Brilliant Career/ Ragyogó karrierem Gillian Armstrong
Stalker/ Sztalker Andrej Tarkovszkij
Alien/ A nyolcadik utas: a Halál Ridley Scott
Breaking Away/ Az utolsó gyönyörű nyár Peter Yates
Die Blechtrommel/ A bádogdob Volker Schlöndorff
All That Jazz/ Mindhalálig zene Bob Fosse
Being There/ Isten hozta, Mr.! Hal Ashby
Kramer vs. Kramer/ Kramer kontra Kramer Robert Benton
Life of Brian/ Brian élete Terry Jones
Apocalypse Now/ Apokalipszis most Francis Ford Coppola
The Jerk/ A pacák Carl Reiner
The Muppet Movie Mel Brooks
Manhattan Woody Allen
Mad Max/ Mad Max George Miller
Nosferatu/ Nosferatu: Az éjszaka fantomja Werner Herzog

1980-as évek
Ordinary People/ Átlagemberek Robert Redford
Atlantic City/ Atlantic City Louis Malle
Le dernier métro/Az utolsó metró François Truffaut
The Shining/ Ragyogás Stanley Kubrick
The Empire Strikes Back/ Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág Irvin Kershner
The Elephant Man/ Az elefántember David Lynch
The Big Red One/ A nagy vörös egyes Samuel Fuller
Loulou/ A vagány Maurice Pialat
Airplane!/ Airplane Jim Abrahams, David Zucker
Raging Bull/ Dühöngő bika Martin Scorsese
Raiders of the Lost Ark/ Az elveszett frigyláda fosztogatói Steven Spielberg
Das Boot/ A tengeralattjáró Wolfgang Petersen
Gallipoli/ Gallipoli Peter Weir
Chariots of Fire/ Tűzszekerek Hugh Hudson
Body Heat/ A test melege Lawrence Kasdan
Reds/ Vörösök Warren Beatty
An American Werewolf in London/ Amerikai farkasember Londonban John Landis
Three Brothers Tre fratelli/ Három fivér Francesco Rosi
Man of Iron/ A vasember Andrzej Wajda
Too Early, Too Late Danièle Huillet, Jean-Marie Straub
Fast Times at Ridgemont High/ Változó világ Tommy Lee Wallace
E.T. The Extra-Terrestrial/ E. T., a földönkívüli Steven Spielberg
The Thing/ A dolog John Carpenter
Poltergeist/ Poltergeist - Kopogó szellem Tobe Hooper
Blade Runner / Szárnyas fejvadász Ridley Scott
The Evil Dead/ Gonosz halott  Sam Raimi
Tootsie/ Aranyoskám Sydney Pollack
Yol/ Az út Yilmaz Güney
Diner/ Étkezde Barry Levinson
Fitzcarraldo/ Fitzcarraldo Werner Herzog
Gandhi/ Gandhi Richard Attenborough
La notte di San Lorenzo/ Szent Lőrinc éjszakája Paolo és Vittorio Taviani
A Question of Silence Marleen Gorris
Fanny and Alexander/ Fanny és Alexander Ingmar Bergman
A Christmas Story/ Karácsonyi történet Bob Clark
El Norte/ Észak Gregory Nava
Videodrome/ Videodrome David Cronenberg
Return of the Jedi/ Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér Richard Marguand
The Big Chill/ A nagy borzongás Lawrence Kasdan
Sans Soleil/ Nap nélkül Chris Marker
Le Dernier Combat/ Élethalálharc Luc Besson
L'Argent/ A pénz Robert Bresson
Utu/ Utu Geoff Murphy
Terms of Endearment/ Becéző szavak James L. Brooks
The Fourth Man/ A negyedik férfi Paul Verhoeven
The King of Comedy / A komédia királya Martin Scorsese
The Right Stuff/Az igazak Philip Kaufman
Koyaanisqatsi/ Kizökkent világ Godfrey Reggio
Once Upon a Time in America/ Volt egyszer egy Amerika Sergio Leone
Scarface/ A sebhelyesarcú Brian De Palma
The Battle of Narayama/ Narajama balladája  Imamura Sóhei
Amadeus/ Amadeus Milos Forman
The Terminator/ Terminátor – A halálosztó James Cameron
Paris, Texas/ Párizs, Texas Wim Wenders
A Nightmare on Elm Street/ Rémálom az Elm utcában Wes Craven
This Is Spinal Tap/ A turné Billy Crystal
Beverly Hills Cop/ Beverly Hills-i zsaru Martin Brest
Ghostbusters/Szellemirtók Ivan Reitman
A Passage to India/ Út Indiába David Lean
Stranger Than Paradise/ Florida, a Paradicsom Jim Jarmusch
The Killing Fields/ Gyilkos mezők  Roland Joffé
The Natural/ Az őstehetség Barry Levinson
The Breakfast Club/ Nulladik óra John Hughes
Ran/ Káosz Kuroszava Akira
Igyi i szmotri/ Jöjj és lásd! Elem Klimov
La historia oficial/ A hivatalos változat Luis Puenza
Out of Africa/ Távol Afrikától Sydney Pollack
The Purple Rose of Cairo/ Kairó bíbor rózsája Woody Allen
Back to the Future/ Vissza a jövőbe Robert Zemeckis
The Time to Live and the Time to Die (童年往事)/ Az élet és a halál ideje Hou Hsiao-Hsien
Brazil/ Brazil Terry Gilliam
Kiss of the Spider Woman/ A Pókasszony csókja Hector Babenco
The Quiet Earth/ Csendes föld Geoff Murphy
Mishima Paul Schrader
Prizzi's Honor/ A Prizzik becsülete John Huston
Sans toit ni loi/ Sem fedél, sem törvény Agnès Varda
Shoah/ Shoah Claude Lanzmann
The Color Purple/ Bíborszín Steven Spielberg
Manhunter/ Az embervadász Michael Mann
Stand By Me/ Állj mellém! Rob Reiner
Blue Velvet/ Kék bársony David Lynch
Hannah and Her Sisters/ Hanna és nővérei Woody Allen
She's Gotta Have It Nola Darling Spike Lee
Le Déclin de l'empire américain/ Az amerikai birodalom bukása Dwnys Arcano
The Fly/ A légy David Cronenberg
Aliens/ A bolygó neve: Halál James Cameron
Ferris Bueller's Day Off/ Meglógtam a Ferrarival John Hughes
Down by Law/ Törvénytől sújtva Jim Jarmush
A Room with a View/ Szoba kilátással James Ivory
Platoon/ A szakasz Oliver Stone
Caravaggio/ Caravaggio Derek Jaman
Tampopo/ Tampopo Juzo Itami
Peking Opera Blues Csui Hark
Salvador/ Salvador Oliver Stone
Top Gun/ Top Gun Tony Scott
Sherman's March Ross McElwee
The Horse Thief Tian Zhuang-zhuang
Yeelen Souleymane Cissé
Der Himmel über Berlin/ Berlin felett az ég Wim Wenders
Project A, Part II/ A nagy balhé 2. Jackie Chan
Babettes gaestebud/ Babette lakomája Gabriel Axel
Raising Arizona/ Arizonai ördögfióka Coen testvérek
Full Metal Jacket/ Acéllövedék Stanley Kubrick
Withnail and I/ Mi ketten Bruce Robinson
Good Morning, Vietnam/ Jó reggelt, Vietnam! Barry Levinson
Au Revoir Les Enfants/ Viszontlátásra, gyerekek!  Louis Malle
Broadcast News/ A híradó sztárjai James L. Brooks
Housekeeping/ Mostohák gyöngye Bill Forsyth
The Princess Bride/ A herceg menyasszonya Billy Crystal
Moonstruck/ Holdkórosok Norman Lewison
The Untouchables/ Aki legyőzte Al Caponét Brian De Palma
Red Sorghum (紅高梁)/ Vörös cirokmező Zhang Jimou
The Dead/ A holtak John Huston
Fatal Attraction/ Végzetes vonzerő  Adrian Lyne
A Chinese Ghost Story (倩女幽魂)/Kínai kísértethistória Leslie Cseung
Mujeres al borde de un ataque de nervios /Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén Pedro Almodóvar
The Vanishing/ Nyomtalanul George Sluizer
Bull Durham/ Baseball-bikák Ron Shelton
Ariel Aki Kaurismäki
The Thin Blue Line/ A keskeny, kék vonal Errol Morris
Akira (アキラ)/ Akira Kacuhiro Otorno
Cinema Paradiso/ Cinema Paradiso Giuseppe Tornatore
Hotel Terminus: The Life and Times of Klaus Barbie Marcel Ophüls
A Fish Called Wanda/ A hal neve: Wanda Charles Crichton
The Naked Gun/ Csupasz pisztoly David Zucker
Big/ Segítség, felnőttem! Penny Marshall
Dangerous Liaisons/ Veszedelmes viszonyok Stephen Frears
Grave of the Fireflies (火垂るの墓, Hotaru no Haka)/ Szentjánosbogarak sírja Takahata Iszao
Landscape in the Mist (Τοπίο στην ομίχλη)/ Táj a ködben Theodorosz Angelopoulosz
The Decalogue/ Tízparancsolat TV-sorozat
Die Hard/ Drágán add az életed! John Mc Tiernan
A Tale of the Wind/ Széltörténet Joris Ivens
Who Framed Roger Rabbit/ Roger nyúl a pácban Robert Zemeckis
Rain Man/ Esőember Barry Levinson
Une affaire de femmes/ Női ügyek Claude Chabrol
The Accidental Tourist/ Az alkalmi turista Lawrence Kasdan
Alice [2]/ Alice Jan Svankmaier
Batman/ Batman Tim Burton
When Harry Met Sally…/ Harry és Sally Billy Crystal
Crimes and Misdemeanors/ Bűnök és vétkek Woody Allen
The Cook, the Thief, His Wife and Her Lover/ A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője Peter Greenaway
Drugstore Cowboy/ Drugstore Cowboy Gus Van Sant
My Left Foot/A bal lábam Jim Sheridan
Die xue shuang xiong/ A bérgyilkos John Woo
Do the Right Thing/ Szemet szemért Spike Lee
Roger & Me/ Roger és én Michael Moore
Glory/ Az 54. hadtest Edward Zwick
The Asthenic Syndrome Kira Muratova
Sex, Lies and Videotape/ Szex, hazugság, videó Steven Soderbergh
Say Anything…/ Mondhatsz akármit Cameron Crowe
The Unbelievable Truth/ Hihetetlen igazság Hal Hartley
A City of Sadness Hou Hsiao-hsien

1990-es évek
S'en fout la mort/ Fütyül a halálra Claire Denis
Reversal of Fortune/A szerencse forgandó Barbet Schroeder
Goodfellas/ Nagymenők Martin Scorsese
Jacob's Ladder/ Jákob lajtorjája Adrian Lyne
King of New York/ New York királya Abel Ferrera
Dances with Wolves/ Farkasokkal táncoló Kevin Costner
Europa Europa/ Európa, Európa Agnieszka Holland
Pretty Woman/ Micsoda nő! Garry Marshall
Archangel/ Arkangyal Guy Maddin
Trust/ A semmi ágán Hal Hartley
Close-Up (Nema-ye Nazdik)/ Közelkép  Abbas Kiaristami
Edward Scissorhands/ Ollókezű Edward Tim Burton
Henry: Portrait of a Serial Killer/ Henry - egy sorozatgyilkos portréja John McNaughton
Total Recall/ Az emlékmás Paul Verhoeven
Once Upon a Time in China (黃飛鴻)/ Kínai történet Csui Hark
Boyz'n the Hood/ Fekete vidék John Singleton
Raise the Red Lantern (大紅燈籠高高掛) Vörös lámpa az ajtó fölött Zhang Jimou
Delicatessen/ Delicatessen Marc Caro, Jean-Pierre Jeunet
A Brighter Summer Day (牯嶺街少年殺人事件) Edward Jang
Naked Lunch/ Meztelen ebéd David Cronenberg
La Belle Noiseuse/ A szép bajkeverő Jacques Rivette
The Rapture/ Elbűvölve Michael Tolkin
My Own Private Idaho/ Otthonom, Idaho Gus Van Sant
Thelma & Louise/ Thelma és Louise Ridley Scott
Terminator 2: Judgment Day/ Terminátor 2 – Az ítélet napja James Cameron
The Silence of the Lambs/ A bárányok hallgatnak  Jonathan Demme
JFK/ JFK – A nyitott dosszié Oliver Stone
Slacker/ Tengő-lengő / Henyék Richard Linklater
Tongues Untied/ Szabadszájúak Marlon Riggs
Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse/ A sötétség mélyén Fax Bahr, George Hickenlooper
La double vie de Véronique / Veronika kettős élete Krzysztof Kieślowski
Strictly Ballroom/ Kötelező táncok Baz Luhrmann
The Player/ A játékos Robert Altman
Reservoir Dogs/ Kutyaszorítóban Quentin Tarantino
Romper Stomper/ Romper Stomper Geoffrey Wriht
Glengarry Glen Ross / Glengarry Glen Ross James Foley
Unforgiven/ Nincs bocsánat Clint Eastwood
Bram Stoker's Dracula/ Bram Stoker - Drakula Francis Ford Coppola
Candy Man/ Kampókéz Bernard Ross
Conte d'hiver/ A tél meséje Eric Rohmer
Aileen Wuornos: The Selling of a Serial Killer David Fincher
The Crying Game/ Síró játék Neil Jordan
C'est arrivé près de chez vous/ Veled is megtörténhet Rémy Belvaux, André Bonzel, Benoît Poelvoorde
The Actress (阮玲玉)/ A színésznő Stanlej Kvan
Farewell My Concubine (霸王別姬)/ Isten veled, ágyasom Csen Kaigen
Thirty Two Short Films About Glenn Gould François Girard
Groundhog Day/ Idétlen időkig Harold Ramis
Short Cuts/ Rövidre vágva Robert Altman
Philadelphia/ Philadelphia – Az érinthetetlen  Jonathan Demme
Jurassic Park/ Jurassic Park Steven Spielberg
The Age of Innocence/ Az ártatlanság kora Martin Scorsese
The Puppetmaster/ A bábművész Hou Hsiao-Hsien
Schindler's List/ Schindler listája Steven Spielberg
Trois couleurs: Bleu/ Három szín: kék Krzysztof Kieślowski
The Piano/ Zongoralecke Jane Campion
The Blue Kite (蓝风筝)/ A kék papírsárkány  Tien Zhuang-zhuang
The Wedding Banquet (喜宴)/ Az esküvői bankett Ang Lee
Trois Couleurs: Rouge/ Három szín: Piros Krzysztof Kieślowski
Hoop Dreams/ Hoop Dreams Steve James
Forrest Gump/ Forrest Gump Robert Zemeckis
Clerks/ Shop-stop Kevin Smith
Four Weddings and a Funeral/ Négy esküvő és egy temetés Mike Newell
The Lion King/ Az Oroszlánkirály Walt Disney Ltd.
Sátántangó/ Sátántangó Tarr Béla
Natural Born Killers/ Született gyilkosok Oliver Stone
The Last Seduction/ Végső csábítás John Dahl
Pulp Fiction/ Ponyvaregény Quentin Tarantino
The Shawshank Redemption/ A remény rabjai Frank Darabont
Les Roseaux sauvages/ Vad nád André Téchiné
Chungking Express (重慶森林)/ Csungking expressz Vong Kar-vai
Crumb/ Crumb Terry Zwigoff 
Heavenly Creatures/ Mennyei teremtmények  Peter Jackson
Through the Olive Trees (Zire darakhatan zeyton)/ Az olajligeten át Abbas Kiarostami
Riget/ A Birodalom  TV-sorozat
Caro diario/ Kedves naplóm Nanni Moretti
Casino/ Casino Martin Scorsese
Deseret/ Deseret James Benning
Babe/ Babe: Kismalac a nagyvárosban Chris Noonan
Toy Story/ Toy Story – Játékháború John Lasseter
Strange Days/ Strange Days – A halál napja Kathryn Bigelow
Braveheart/ A rettenthetetlen Mel Gibson
Safe/ Elkülönítve Todd Haynes
Clueless/ Spinédzserek Amy Heckerling
Heat/ Szemtől szembe Michael Mann
Zero Kelvin/ Abszolút nulla fok Hans Petter Moland
Seven (Se7en)/ Hetedik David Fincher
Smoke / Füst Vajne Vang
Badkonake sefid/ A fehér léggömb  Jafar Panahi
Cyclo (Xich lo)/ A riksás fiú Trän Anh Húng
Underground (Podzemlje)/ Underground Emir Kusturica
दिलवाले दुल्हनिया ले जाएँग (Dilwale Dulhania Le Jayenge )/ Bátraké a menyasszony Aditya Chopra
Dead Man/ Halott ember  Jim Jarmusch
The Usual Suspects/ Közönséges bűnözők Bryan Singer
The Pillow Book/ Párnakönyv Peter Greenaway
Three Lives and Only One Death/ Három élet, egy halál Raúl Ruiz
Fargo/ Fargo Joel Coen
Independence Day/ A függetlenség napja Roland Emmerich
Secrets and Lies/ Titkok és hazugságok  Mike Leigh
Breaking the Waves/ Hullámtörés Lars von Trier
The English Patient/ Az angol beteg Anthony Minghella
Gabbeh/ Gabbeh Mohsen Makhmalbaf
Lone Star/ Ahol a legendák születnek John Sayles
Trainspotting/ Trainspotting Danny Boyle
Scream/ Sikoly Wes Craven
Deconstructing Harry/ Agyament Harry  Billy Crystal
L.A. Confidential/ Szigorúan bizalmas Curtis Hanson
Happy Together (春光乍泄)/ Boldog együttlét Vong Kar-vai
Princess Mononoke (もののけ姫)/A vadon hercegnője Hayao Miyazaki
Fast, Cheap and Out of Control Errol Morris
The Butcher Boy/ A kis véreskezű Neil Jordan
The Ice Storm/ Jégvihar Ang Lee
Boogie Nights/ Boogie Nights Paul Thomas Anderson
Kundun/ Kundun Martin Scorsese
The Sweet Hereafter/ Eljövendő szép napok Atom Egoyan
Funny Games/ Furcsa játék Michael Haneke
طعم گيلاس (Ta'm-e gīlās)/A cseresznye íze Abbas Kiarostami
Abre los ojos/ Nyisd ki a szemed Alejandro Amenábar
Maty i szin/ Anya és fia Alekszandr Szokurov
Titanic/ Titanic James Cameron
Tetsuo (鉄男)/ Vasember Chukamoto Shinja
Festen / Születésnap Thomas Vinterberg
Saving Private Ryan/ Ryan közlegény megmentése Steven Spielberg
Buffalo '66/ Buffalo '66, avagy Megbokrosodott teendők Vincent Gallo
Lock, Stock and Two Smoking Barrels/ A ravasz, az agy, és két füstölgő puskacső Guy Ritchie
Lola rennt/ A lé meg a Lola Tom Tykwer
Rushmore/ Okostojás Wes Anderson
Pi/ Pi Darren Arenofsky
Happiness/ A boldogságtól ordítani Todd Solondz
The Thin Red Line/ Az őrület határán Terrence Malick
Idioterne/ Idióták Lars von Trier
Sombre/ Sötét utak Philippe Grangrieux
Ringu (リング)/ A kör Hideo Nakata
There's Something About Mary/ Keresd a nőt! Farrelly testvérek
Magnolia/ Magnólia Paul Thomas Anderson
Beau Travail Claire Denis
The Blair Witch Project/ Ideglelés Eduardo Sánchez, Daniel Myrick
Taboo (御法度)/ Tabu Nagisa Osima
Rosetta/ Rosetta Jean-Pierre Dardenne, Luc Gardenne
Todo sobre mi madre/ Mindent anyámról Pedro Almodóvar
Three Kings/ Sivatagi cápák David O. Russell
The Wind Will Carry Us (Bād mā rā khāhad bord)/ Szelek szárnyán Abbas Kiarostami
The Audition (オーディション)/ Meghallgatás Takasi Miike
Le temps retrouvé/ Megtalált idő Raúl Ruiz
Fight Club/ Harcosok klubja David Fincher
Being John Malkovich/ A John Malkovich menet Spike Jonze
American Beauty/ Amerikai szépség Sam Mendes
Attack the Gas Station (주유소 습격 사건)/ Benzinkúti rablás Kim Sang-jin
Eyes Wide Shut/ Tágra zárt szemek Stanley Kubrick
The Sixth Sense/ Hatodik érzék M. Night Shyamalan
The Matrix/ Mátrix Larry és Andy Wachowski

2000-es évek
Nueve reinas/ A kilenc királynő Fabián Bielinsky
La Captive/ A fogolynő Chantal Akerman
In the Mood for Love (花樣年華)/ Szerelemre hangolva Vong Kar-vai
Ali Zaoua, prince de la rue/ Ali Zaoua, az utca hercege  Nabil Ayouch
Gladiator/ Gladiátor Ridley Scott
Kippur/Kippur  Amos Gitai
Yi Yi: A One and a Two (一一)/ Családi kötelékek Edvard Jang
Requiem for a Dream/ Requiem egy álomért Darren Arenofsky
Amores perros/ Korcs szerelmek Alejandro González Iñárritu
Meet the Parents/ Apádra ütök Jay Roach
Signs & Wonders Jonathan Nossiter
Crouching Tiger, Hidden Dragon (臥虎藏龍)/ Tigris és sárkány Ang Lee
Traffic / Traffic Steven Soderbergh
Les Glaneurs et la Glaneuse/ A szedegetők és én/ Kukázók Agnès Varda
Memento/ Memento Christopher Nolan
Dancer in the Dark/ Táncos a sötétben Lars von Trier
O Brother, Where Art Thou?/ Ó, testvér, merre visz az utad? Coen testvérek
Le fabuleux destin d'Amélie Poulain/ Amélie csodálatos élete Jean-Pierre Jeunet
What Time Is It There? (你那边几点)/ És ott hány óra van? Csai Ming-liang
Y Tu Mama Tambien / Anyádat is Alfonso Cuarón
Safar e Ghandehar/ Kandahár Mohsen Makhmalbaf
Spirited Away (千と千尋の神隠し)/ Chihiro Szellemországban Hayao Miyazaki
The Piano Teacher/ A zongoratanárnő Michael Haneke
La Stanza del Figlio/ A fiú szobája  Nanni Moretti
Ničija zemlja Senkiföldje Danis Tanović
Moulin Rouge!/ Moulin Rouge! Baz Luhrmann
Monsoon Wedding/ Esküvő monszun idején Mira Nair
À ma soeur!/ A nővéremnek! Catherina Breillat
Mulholland Drive/ A sötétség útja David Lynch
The Royal Tenenbaums/ Tenenbaum, a háziátok Wes Anderson
The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring/ A Gyűrű Szövetsége Peter Jackson
A.I.: Artificial Intelligence/ A.I. – Mesterséges értelem  Steven Spielberg
Gangs of New York/ New York bandái Martin Scorsese
The Pianist/ A zongorista Roman Polanski
Hable con ella/ Beszélj hozzá Pedro Almodóvar
Cidade de Deus/ Isten városa Fernando Meirelles, Kátia Lund
Русский ковчег/ Orosz bárka Alekszandr Szokurov
Far From Heaven/ Távol a mennyországtól Todd Haynes
Adaptation/ Adaptáció Spike Jonze
Chicago/ Chicago Rob Marshall
Hero (英雄)/ Hős Zsang Jimou
The Two Towers/ A két torony Peter Jackson
Les Invasions barbares/ Barbárok a kapuk előtt Denys Arcand
Kill Bill: Vol. 1/ Kill Bill 1. Quentin Tarantino
Oldboy/ Oldboy Park Csan-vuk
Good Bye Lenin!/ Good Bye Lenin! Wolfgang Becker
The Return Of The King/ A király visszatér Peter Jackson
Fahrenheit 9/11/ Fahrenheit 9/11 Michael Moore
The Passion Of The Christ/ A passió Mel Gibson
Collateral/ Collateral – A halál záloga Michael Mann
The Aviator/ Aviátor Martin Scorsese
Million Dollar Baby/ Millió dolláros bébi Clint Eastwood

Aki kitartott a lista végéig, annak gratulálok, hisz elég hosszú lett. Néhány darabra már most nagyon kíváncsi vagyok, egyesek pedig már amúgy is szerepeltek a "meg kell nézni" listámon, szóval két legyet egy csapásra.

Ha valaki elég vakmerő hozzá, csatlakozhat hozzám ebben a kis kihívásban.

Mesy 

Megosztás:

2 megjegyzés

  1. Ez nagyon jó! Én is gondolkodtam már hasonlókon, mert jó lenne tájékozottabbnak lenni az igazi nagy kultusz filmekkel kapcsolatban. :) Bárcsak több időm lenne filmezni, mostanában csak kapkodom a fejem... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy inspiráltalak :) Nekem mindig akkor van leginkább kedvem filmeket nézni, ha nincsen rá időm :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!