TESZT° Flormar Satin matte - Cobalt

Halihó lányok!


Van néhány lakk, ami már elég régóta várakozik a dobozában arra, hogy végre írjak róla. Ez a szépség az egyik. Még karácsony után szereztem, szóval már nem egy mai darab, viszont már elég sokszor használtam.

Tetszenek a Flormar lakkok üvegcséi és a kupak kialakítása is, szerintem nagyon aranyos. Igaz, kicsit magas, így éppen hogy belefér a dobozba, de ennyi kényelmetlenséget még elnézek.
Az ecsete is jó, enyhén szélesedő és egyenesre vágott a vége. 


A színe elképesztően gyönyörű, olyan tipikus nekem való lakk. Erős teal árnyalat, üvegben enyhén fényes, de felkenve az igazi. Matt, de mégsem, valóban olyan, mint a szatén. A neve viszont egyáltalán nem illik rá, hiszen a kobalt az élénk kéknek egy fajtája, nincs benne semmi zöldes árnyalat sem. Ennek ellenére imádom.

Két rétegben használtam, de rövid körmön egy közepes réteg is elég szerintem. Gyorsan szárad és selymes matt lesz a felszíne, még simogatni is jó érzés.
Négy vagy öt nap után mostam le, a körömvégeken kopott meg, de elég jól bírta a strapát. 




Tetszik még néhány árnyalat ebből a kollekcióból, szóval gondolkodom rajta, hogy beszerzek még néhányat. 

Nektek van Satin matte lakkotok? Szeretitek a matt lakkokat?

puszi, Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. Hasonló árnyalatot vettem én is a Flormartól, csak az nem matt és nem is ilyen jó a fedése. Fedőlakknak használom, annak viszont szeretem :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép színe van, viszont ez tipikusan olyan szín, ami nekem fényes finissel sokkal, de sokkal jobban tetszene - de azért így is tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fényes finissel is tetszik, de mostanában oda vagyok a matt lakkokért :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!