KÖRÖM° GLNP - Esküvői manikűr

Halihó lányok!


A mai GLNP ismételten különleges lesz, ugyanis egy Petra által megadott manikűrt(ami fent szerepel) kellett valahogy megalkotnunk. A téma pedig, mint látjátok, az esküvő.

Pont jókor jött ez a téma, mert éppen az esküvői manikűrömön pörög az agyam ezerrel már legalább két hete. Arra is tökéletes volt ez a feladat, hogy megmondjam, nekem nem ilyen lesz. Már majdnem teljesen összeállt a fejemben a kép, de erről is írok majd nektek.

De térjünk vissza az eredeti témához. Alapnak két réteg halvány rózsaszín, púderszínű lakkot használtam. Ezután fehér homoklakkot vittem fel a körmeim végére, a körömágyhoz közeli részt kihagyva. A még friss lakkba ütögettem egy kevés fehér csillámot. Miután ez megszáradt, egy régi csillámos lakk került rá. Végül fedőlakkal fixáltam és tettem egységessé az egészet.

Használt lakkok:
Lemax Star körömlakk (?)
Lovely Snow Dust Nr.2
Lovely brokát körömlakk (régi kiszerelés) 
fehér csillámpor





Tudom, hogy nem lett ugyanolyan, de szerintem hasonló, csak én kicsit hidegebb színeket használtam. Utólag már rájötte, hogy ha egy kicsit barnásabb nude lakkot kenek alapnak, akkor másabb lenne az összkép. De végül is mindegy, nekem így is tetszik. Fentebb írtam, hogy ekkor jöttem rá, hogy nem ilyen lesz. Hogy miért? Azért, mert nem illik bele az összképbe.

Nézzétek meg a többiek esküvői manikűrjét is!

puszi, Mesy

Megosztás:

7 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!