FINOM° A nagy tortaterv - Próbatorta
Halihó lányok!
Azt hiszem, hogy említettem, hogy én sütöm meg az esküvői tortánkat. Biztos, hogy sokan sokféle kifogást tudnának felhozni az ötlet ellen, de az igazat megvallva, csöppet sem érdekel. Amikor elkezdtünk tervezgetni, kijelentettem, hogy én akarom sütni a tortát és Norbi rábólintott.
Ha csak egy okot kellene mondanom, hogy miért, azt mondanám, hogy nem szeretem a műízű, cukrászdai tortákat. Sajnos, errefelé nincsen kézműves cukrászda, csak a szabvány, ráadásul ha kiejtem az esküvő szót, akkor már nem kevés felárat számítanak fel. Szóval a műtorta kilőve.
Mindenképpen fondant-nal bevont tortát terveztem, mert az olyan elegáns, finom és letisztult. Na ez az, ami nem lesz. Egyrészt Norbi nem eszi meg se ezt a cukormasszát, se a marcipánt. Másodszor pedig még nem dolgoztam vele és nem jó ötlet pont az esküvő előtt kísérletezni. Így maradt a krém, valószínűleg vajkrém.
Emeletes tortát fogok sütni, az alap 24 cm-es, a felső szint pedig 18 cm-es. Szerintem ez elég lesz 35 főre. Két különböző krémtölteléket terveztem, de végül ma megegyeztünk, hogy csak egy lesz.
A díszítésen sokat variáltunk, még mindig változhat, erről majd csak akkor írok ha már végleges lesz.
Ilyesmiben gondolkodunk:
Ma sütöttem egy próbatortát, csak hogy tudjam, hogy milyen lesz az ízhatás, a töménység, milyen tésztát használjak, illetve hogy kell e még bele valamilyen ízesítő.
Két piskótát sütöttem, egy "simát" és egy vajasat, vagyis inkább margarinosat. Ehhez készült még egy trüffel krém.
A sima piskótához:
2 tojás
4 dkg cukor
2 dkg liszt + 2 dkg rétesliszt
1 mk. szódabikarbóna
A vajas piskótához:
3 tojás
6 dkg cukor
6 dkg liszt
4,5 dkg margarin/vaj/olaj
A trüffel krémhez:
10 dkg étcsokoládé
10 dkg fehércsokoládé
2,5 dkg margarin
2 dl habtejszín
Elkészítése:
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét habbá verjük, elkeverjük benne a cukrot. Egyenként hozzáadjuk a sárgáját és fokozatosan belekeverjük a szódabikarbónával elegyített lisztet is. A tortaforma lajába vágunk sütőpapírt, eligazítjuk benne a massát, majd 180°-os sütőben készre sütjük. (nekem alsó-felső sütésen 10 perc alatt megsült) A formából kivéve hagyjuk hűlni.
A vajas piskótát is ilyen módon készítjük, csak a végén belecsorgatjuk az olvasztott vajat. Így a sima piskótáénál hígabb masszát kapunk. Nekem ez is megsült 10 perc alatt 180°-os sütőben. A formából kivéve hűlni hagyjuk.
A krémhez a csokit egy tálba tördeljük, hozzáadjuk a vajat is. A tejszínt felforrósítjuk (nem forraljuk!), majd ráöntjük a csokira. Addig keverjük, amíg a csokoládé el nem olvad. Ezután kézi robotgéppel kicsit krémesítjük. (Én csak addig kevertem, amíg egy kicsit krémesebb lett az állaga). Hűtőben kihűtjük. Felhasználás előtt még egyszer átkavarjuk a robotgéppel.
Nekem ez a krém elég volt arra, hogy a két tészta közé kerüljön ujjnyi vastagságban és be is tudtam vonni vele a tortát.
alsó lap a vajas piskóta, felső pedig a sima piskóta |
Tapasztalatok:
A vajas piskóta tömörebb, masszívabb, mint a sima. Szerintem ez a tökéletes torta alap. Viszont szüksége van egy kis ízesítésre, valószínűleg vanília aromát fogok bele tenni.
A trüffel krém nagyon kellemes, selymes állagú, igazán csokis. Ebbe is fog kerülni egy kis ízesítő, valami alkohol, szerintem. És mindenképpen magasabb kakaótartalmú étcsokoládé is fog belekerülni, hogy karakteresebb legyen az íze.
Ha tetszik a recept, próbáljátok ki és mondjátok el a véleményeteket!
puszi, Mesy
6 megjegyzés
Nagyon gusztusos ez a torta, igazán jól néz ki :)
VálaszTörlésElismerésem, hogy magad sütöd a tortát, bár hogy őszinte legyek szerintem ez nem a te feladatod lenne. Írtad ugyan, hogy nem érdekel, de azért én megosztom veled a tapasztalataimat. Mivel ez a te nagy napod lesz, szerintem nem rád kéne szakadnia a munka ezen része. Ha kézműves cukrászda nincs is a közeletekben, akkor inkább egy másik kedves rokont, ismerőst meg lehetett volna bízni ezzel a feladattal, mert hidd el, hogy amikor ott leszel pár nappal előtte totál idegesen, nem lesz egyszerű tortát sütni. De persze ez csak az én véleményem :) A krémes bevonat nagyon jól néz ki, de nehéz szállítani, bár esetetekben nyilván nincs más megoldás. Akárhogy is lesz, én a legjobbakat kívánom nektek és hogy minden szuperül alakuljon :)
Jaj, félreértettél, úgy értettem, hogy a rokonság körében nem érdekelnek a kifogások, mert elhiheted, hogy amibe lehet, abba bele is kötnek :D
TörlésÉn magam akartam sütni a tortát, nem bíztam volna rá senki másra. Így érzem, hogy én is teszek valamit azért, hogy emlékezetes legyen az a nap. Nem csak nekem, de másoknak is. :)
Van igazság ebben a megoldásban, a legtöbb cukrászda nem tud igazán finom tortát sütni...szerintem ez alól kivétel a túrós és túrós-gyümölcsös torta, azok általában finomak. Valószínűleg mi jövőre csak gluténmenteset fogunk rendelni, a "simát" párom cukrász nagynénjével fogjuk süttetni. Nekem nagyon tetszik a tortád, küllemre is megfogja állni a helyét :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésÓó, de jó lenne nekem is egy cukrász rokon vagy ismerős! Na nem azért, hogy ő süssön nekem tortát, bár nagy könnyebbség lenne néha, hanem azért, hogy megtanulhassak néhány professzionális fogást :D
Szerencsére nem macerás a sütés, általában a születésnapokra is én sütök :)
Ígéretesnek néz ki :) de szerintem, saját tapasztalat alapján, nem lesz elég 35 főre ez a két torta. Én ekkora társaságnak min.kétszer ennyit sütnék. És igen, nem a menyasszony feladata a tortasütés, de totál megértem, miért vállalod te magad. Hajrá, hajrá. Menni fog!
VálaszTörlésSzerintem elég lesz, hiszen amúgy is több lapos lesz, így magasabb és több a torta mennyisége is. Szerencsére nem az esküvői tortától fognak majd jól lakni, lesz még mellette egy rakás sütemény és még két kisebb torta is :)
VálaszTörlésKöszönöm a biztatást! :)
Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!