KÖRÖM° Szólánc 3. - Koponyák

Helló lányok!


A szólánc következő fordulóját Áginak köszönhetjük, a Banyakarmok blog írójának. Biztos vagyok benne, hogy már mindenki ismeri, ha nem, sürgősen nézzetek be hozzá, mert csodás manikűröket alkot. 

A koponyák mindig közel álltak hozzám, olyan minta, amit sokféle módon lehet megalkotni. Úgy érzem, rá fogok állni a koponyarajzolásra a jövőben. 


A manikűr lényegében nagyon egyszerű, a történet amit elmesél pedig evidens: VIGYÁZAT! KANNIBÁLVESZÉLY! 
A növényzetet a Bundle Monster S410-es lemezével készítettem, stamping decal technikával. A körmeimre csak alaplakkot kentem, így a matricák a pucér körmeimre kerültek. A középső ujjamon lévő körömre viszont a csillámos zöld Zoya lakkot vittem fel alapnak, erre került ugyanaz a leveles nyomda. 
A nagy koponyát fóliára festettem fel körömlakkal, szintén matricának, ám még nem volt teljesen megkötve, amikor felszedtem, így elmaszatolódott. Lényegében az arcrészt újra kellett festenem, már a körmömön.
A gyűrűs ujjamra két kicsi felszúrt koponya került és egy tollas bot, tudjátok, ilyen törzsi jelkép-féle.
Végül az egészet lemattítottam, mert így sokkal jobban mutat.







Nagyon élveztem elkészíteni és eddig úgy néz ki, hogy ő lesz az év kedvenc manikűrje(a sajátjaim közül), bár messze van még az év vége. 

A többiek alkotásai:



Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik, már tegnap is megcsodáltam. (-: Ötletes, egyedi munka. (-: Az elkenődést észre sem lehet venni. ;-)

    VálaszTörlés
  2. Hűűűű....meghökkentő, egyedi és mind a szó legpozitívabb értelmében :)

    VálaszTörlés
  3. Wáó! Nagyon ötletes! :) Meg persze nagyon jól is sikerült :)

    VálaszTörlés
  4. Szuper manikűrt készítettél, imádom, hogy története van :)

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!