KÖRÖM° Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Trópus

Halihó lányok!


Ezzel a témával szerettem volna visszatérni az aktív LFP alkotók táborába. Úgy terveztem, hogy pontosan teszem ki a bejegyzést, de nem jött össze. Manna szolgáltatta a mostani nyárbúcsúztató témát, nem is lehetett volna jobbat választani. 


Megannyi tervem volt erre a fordulóra, de mégsem sikerült úgy megalkotnom, ahogy azt elképzeltem. Két manikűrt is lemostam, majdnem feladtam. Aztán beugrott egy ötlet ma reggel, így gyorsan nekiültem. Nem lett tökéletes, de kivételesen elégedett vagyok vele, főleg a virágokkal. A virágoktól kicsit trópusi, a csillámos lakk pedig a tengert szimbolizálja. Nem túlzsúfolt, olyan kis egyszerű. Ilyet szerettem volna.


A körömvégekre szivaccsal felütögettem a csillámos Pupa lakkot két rétegben. Ennyi fedés nagyjából elég is volt. Ráhúztam egy réteg fedőlakkot, hogy kicsit kiegyenlítsem a felszínt. Ezután ecsettel megfestettem a virágokat. Nem kifejezetten egy fajta virágot szerettem volna, nézelődtem egy kicsit, aztán ez úgy jött magától. Ezután került rá még egy réteg fedőlakk és ennyi. 




Mesy

Megosztás:

3 megjegyzés

  1. Nagyon szép lett, tetszik hogy ennyire csillogós! Lehet hogy majd kiszemeltem lesz, ha egyszer tőled vadászhatok a Manivadászon ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Én pedig kíváncsi lennék a te újraalkotásodra :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!