SZEMÉLYES° - Mit csináltam az utóbbi 5 hétben

Halihó lányok! 


Az utóbbi időben tényleg nagyon keveset voltam a blog életében. Arra gondoltam, hogy most elárulom nektek miért nem voltam itt.




Az utóbbi öt hétben az egyik barátnőm szervezésével el tudtam menni dolgozni. A Mezőgazdasági Múzeumba volt egy kiállítás és egyben óriás-társasjáték, Kaland a dzsungelben címmel és én ott tevékenykedtem, mint egy "hostess". 

Az egész kiállítás március 7. és április 12. között volt megtekinthető. Egy nagy társasjátékra épült, ahol két pozícióm volt. Az egyik az volt, hogy a beérkező nézelődőknek odaadjam a játék lapokat és elmondjam a játékszabályzatot. A másik pedig az, hogy ha végig járták az állomásokat, akkor a legvégén ajándékot adjak nekik a jó megoldásért vagy egyáltalán a részvételért. 

Hoztam nektek pár képet a kiállításról. Ilyen szuper színes és vidám volt az egész. :)
(Van egy két elfogadható és egy két elmosódott kép, ezért elnézést kérek.Csak ilyen minőségben sikerült fotóznom. Ezek a képek is már az utolsó napon készültek.)

Ezekkel az eszközökkel kellett egy egy embernek játszani :)




Ilyen apróságokat is lehetett vásásrolni, ha valaki egy kis szuvenírt akart haza vinni :) Itt adtuk egyébként az ajándékokat is. :)



Nagyon élveztem az itt töltött időt, sajnálom hogy csak eddig tartott. Többnyire vidám emberekkel találkoztam és örültem hogy segíthettem nekik. Persze voltak negatív tapasztalatok is, de ez többnyire a fáradt szülői magatartásnak tudható be. 

Az hogy csak most írok róla egyrészt azért van, mert semmi időm nem volt (csak munka helyre és iskolába jártam, olyan voltam mint egy robot), másrészt tudatos volt, mert nem akartunk több reklámot és így még több látogatót. Így is voltak olyan napok, hogy nem fértek már be az emberek a kiállításra. :D



Összességében azt akartam elmondani, hogy ez az öt hét nagyon pozitív időszak volt az életemben és várom már a következő kiállítást amiben majd segíthetek.



Remélem tetszett a bejegyzés.
Puszi Detti :)

Megosztás:

1 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!