KÖRÖM° Insta-manik II.

Halihó lányok!


Nem volt olyan régen ennek a sorozatnak az első része, de úgy gondoltam, hogy ha már meg van a következő négy manikűr, akkor nem is húzom tovább a posztot.

Élénk, nyári, bohókás és furcsa. Talán ezekkel a szavakkal tudom legjobban jellemezni ezt a manikűrt. Nem igazán szokás a pinket és a zöldet keverni, de szerintem egészen jól passzolnak egymáshoz. Ja, és ez volt a Catrice homoklakk első bevetése is.

Tudom, nincsen benne semmi eget rengetően különleges, de nekem mégis az. Hiszen mégis csak ez volt az esküvői manikűröm! Igaz, nem ilyenre terveztem, de sajnos nem volt időm többre. Viszont lehet, hogy megalkotom majd a közeljövőben az eredeti ötletemet.

Mininászútra Egerbe utaztunk, ott viseltem ezt a manikűrt. Indulás előtt egy nappal érkezett meg a Nailland rendelésem, muszáj volt kipróbálnom. Hamarosan ti is megismerkedhettek a triumvirátussal! De tippelni lehet ;)

Ez a manikűr pont olyan, mint én: kicsi és kék. Úgy két-három hétig kék korszakom volt(meg is látszik a képeken), csak kék körmökre vágytam, bár itt meg lett spékelve egy kis csillámmal is.

Egészen egyszerűre sikerültek ezek a manikűrök, talán ezért is nem kaptak önálló posztot. De hát nem lehet mindig kreatívkodni, nincs igazam?

Az egyszerűbb körmök vagy nail art áll hozzátok közelebb?

puszi, Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. A második nagyon tetszik, mintha harmatcseppek ültek volna ki a körmeidre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Kicsit tényleg olyan :)

      Törlés
  2. A második és az utolsó nagyon tetszik! :))

    VálaszTörlés
  3. Az esküvői manid tetszik innen most a legjobban! :)

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!