SMINK° KÖRÖM° Christmas Look - Classic

Helló mindenki!


Fejembe ötlött a gondolat néhány ünnepibb hangulatú smink elkészítéséről még novemberben, de nem voltam teljesen biztos az elhatározásomban. Végül, egy kedves komment adta meg a végső lökést és íme, így jött létre a Christmas Look sorozat. Igen, sorozat, bár mini, ugyanis csak három része lesz. Mint láthatjátok a címből, a mai a klasszikus vonalat képviseli.




A szemsminket készítettem el először. Lealapoztam az egész szemhéjamat, majd mintegy bázisként egy bőrszínű matt szemhéjpúdert vittem fel. Ezután a külső V-ben és a mélyítővonalban matt sötétbarnát satíroztam el. Az élesség elkerülésére egy kis középbarna is került a mélyítőbe, amit kifelé satíroztam a szemöldököm felé. 
Ezután a mozgószemhéjra felvittem egy kevés világos selyemfényű krémes szemhéjfestéket, majd ebbe ütögettem bele aranyszínű csillámos szemfestéket. Egy nagy pufi ecsettel kicsit összesatíroztam a barnával. 

Alapozót nem használtam, csak korrektort vittem fel a szemem alá, az orrom tövébe és az államra. Az egészet fixáltam egy púderrel. Kontúroztam és egy kevés barackos pirosítót vittem fel az almácskákra. Megcsináltam a szemöldököm(új ceruzám van, még szoknom kell vele a munkát, így nem lett a legjobb) és visszatértem a szemsminkhez.

Az alsó szempillatőbe csillámos bronzos barna került, ami szerintem jól illeszkedik a mozgószemhéjon lévő aranyhoz. A belső szemzugba a matt bőrszínből vittem fel egy keveset. Fekete kajal ceruzával húztam meg a tusvonalat, aztán kifestettem a pilláimat. Gondolkodtam a műszempillában, de végül mégsem tettem fel, majd legközelebb.

Az arccsontomra, a szemöldököm alá, az orrom hegyére és a Cupidó-ívbe vittem fel egy kis highlightert a visszafogott csillogásért. Utolsó lépés, az ajkak. Bordó ceruzával körbekontúroztam az ajkaimat, kicsit túl is húztam, mert miért ne. Ezután matt sötétvörös rúzst vittem fel rá. Szeretem ezt az Essence darabot, mert iszonyatosan gyönyörű színe van, de hajlamos belemászni az apró ráncokba és néha foltosodik is, ami azért elég nagy hátrány. Ennek ellenére használom, csak jobban oda kell figyelni rá. 



Amiket használtam:
Rimmel Match Perfection korrektor - Ivory
Catrice Colour Correcting Powder - Corrction` n Perfection
MUA Luxe Bronz&Sculpt Contour Kit - Light/medium
Essence Mosaic blush - all you need is pnk

S.he szemöldökceruza 002
Essence I love stage szemhéjalapozó
Avon olorTrend krémes szemhéjfesték - Starlight
Lovely Fabulous Kit szemhéjpúder paletta - Quiet Rise, Perfect Sense, Gentle Noise, Fuzzy Dance, Trembling Dark
Maybelline the Colossal Kajal szemceruza - exra black
Yves Rocher Sexy Pulp szempillaspirál - Noir

Rimmel 1000 kisses ajakceruza - wine
Essence Matt Matt Matt rúzs - 08

A sminkhez illő manikűrt is készítettem. A rúzshoz tökéletesen passzoló vörös alapot készítettem, erre nyomdáztam fehérrel hópelyheket, plusz a kisujjamra még arannyal is. A két nagy hópehely közepére arany csillámos lakkal tettem egy-egy pöttyöt, illetve díszítőcsíkkal készítettem két vékony vonalat is. Egyszerű, klasszikus. 


A körmeimen:
Essence the Gel alaplakk
Crystal Nails 24
Essence the Gel - wild white ways
NYC Metallic - Golden Glamour
China Glaze - I herd that
Essence the Gel fedőlakk
BPS BP-01 lemez

Ti milyen sminkben ünnepeltek karácsonykor? Valami egyszerűt vagy valami extrábbat választotok ilyenkor?

Mesy

Megosztás:

6 megjegyzés

  1. uh nagyon szép a mani, és a smink is!! :P

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép smink, tényleg igazi klasszikus, nem kirívó. :) A mani is jó lett, kép alapján először azt hittem, követ tettél a hópelyhek közepére. ^_^ (Ja, és a nyakláncod is nagyon tetszik.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Igen, a cél a nem túl kirívó volt, nagyjából sikerült is elérni :) A kövek eszembe sem jutottak :D
      Jaj, úgy szeretem ezt a nyakláncot, de mégis keveset hordom.

      Törlés
  3. Úha! :) A sminkhez nem szólok hozzá, tetszik és kész, jól áll neked a dögössége, talán a piszing teszi, hogy nem érzem én ezt annyira klasszikusnak....na tessék, mégis hozzászóltam! :D

    A körmök....wááá, imádom, csodálatos, lényegretörő díszítés, és ami számomra fontos még, rendkívül precíz. Szuper bejegyzés volt, lelkesítő! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a piercing mindent kicsit pikánsabbá tesz :)
      Örülök, hogy tetszik a manikűr :) Imádtam hordani, lehet valami hasonló lesz végül rajtam karácsonykor is :) Köszönöm a kedves szavakat :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!