AJÁNLÓ° Gigahosszú filmlista időmilliomosoknak

Halihó lányok!


Nagyon szeretek filmnézéssel kikapcsolódni. Megvan a szeánsza a film kiválasztásának, a nasi bekészítésének és a kényelembe helyezkedésnek. Sok-sok filmet néztem az utóbbi hónapokban, bár azért voltak köztük olyan örök kedvencek, amiket már sokadszorra néztem meg, például Jane Austen filmek, Dracula halott és élvezi, és ehhez hasonlók. Ennek ellenére szép hosszú listát állítottam ma össze nektek. 

Batman vs. Superman

Rendező: Zack Snyder
Forgatókönyvíró: Zack Snyder, David S. Goyer, Chris Terrio
Zeneszerző: Hans Zimmer
Szereplők: Hanry Cavill, Ben Affleck, Gal Gadot, Jesse Eisenberg, Jeremy Irons 

A sztori: Milyen hősre van szüksége a világnak? Gotham City védelmezője úgy érzi, hogy Metropolis megmentője már istenként tekint magára, senki és semmi nem korlátozza, így szembefordul vele. De a világ nem törődik velük, mert más kérdésekre keresi a választ: senki nem tudja, mit szeretne: mindenható védelmezőt, vagy függetlenséget.
Amíg Batman és Superman az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy új, minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés egyre erősebbé válik. Az emberiség még sosem volt ekkora bajban - és talán már nincs, aki segíteni tud rajta.

Még tavasszal láttuk moziban Dettiékkel. Már a moziban ráztam a fejem. Nem, ez nem Batman. Most eltekintek attól, hogy Ben Affleck játssza a karaktert. De ez nem Batman! Bruce Wayne soha nem volt ilyen megszállott, erőszakos, vérszomjas, gyilkos hajlamú "hős". Sokkal inkább emlékeztetett a Flash paradoxonból Thomas Wayne-re. Persze, a végére visszatért a normális önmagához, de akkor is. Lex Luthor egy vicc, komolyan. Ha nem mondják a nevét, senki nem jön rá, hogy ő az, mert még köszönőviszonyban sincs a valódi karakterrel. 
Egyébként, ettől eltekintve nem lett rossz a film. Doomsday nagyon jól sikerült és Wonder Woman is olyan, mint amilyennek lennie kell. Supermanről nem is beszélve, Hanry Cavill tökéletesen hozza a karakterét. Nagyon kíváncsi leszek Aquaman- re a következő filmben, Jason Momoa nagy kedvencem. 

Amerika kapitány - Polgárháború

Rendező: Joe Russo, Anthony Russo
Forgatókönyvíró: Christopher Markus, Stephen McFeely
Szereplők: Chris Evans, Robert Downey Jr., Scarlet Johansson, Elizabeth Olsen, Jeremy Renner, Paul Bettany, Sebastian Stan

A sztori: Az Amerika kapitány: Polgárháborúban Steve Rogers az újjáalakult Bosszúállók csapatának élén próbál gondoskodni az emberiség biztonságáról. Azonban egy újabb incidens következik be, amelynek nem várt következményei lesznek. A Bosszúállókon egyre nő a politikai nyomás, hogy egy kormányzati szerv irányítsa őket, akiknek be kell számolniuk akcióikról. Az új rend megosztja a Bosszúállókat, a csapat két részre szakad. Az egyik csoport élén Steve Rogers áll, aki úgy véli, a Bosszúállóknak szabadon kellene tevékenykednie, hogy védelmezhessék az emberiséget. A másik frakció élén Tony Star, aki az irányítás és elszámoltathatóság eszméjét támogatja. A nézőknek döntenie kell, hogy melyik tábornak drukkolnak, miközben a háború immár két fronton zajlik. 

Folytatódik a Bosszúállók története, éljen, éljen. Érdekes volt látni ezt a kétfelé szakadt csapatot, kicsit olyan disztópikus hangulatot teremtett. Nagyon vártam Fekete Párduc debütálását, nem csalódtam. Gyönyörű lett a jelmez, a karakter az eredetire hajaz és a színész is tökéletes választás volt. A fiatal Pókember megjelenése elég viccesre sikeredett, de nagyjából ennyi volt a poén az egész filmben. Tetszett a komorabb hangvétel, a komoly téma, bár ezt sokan támadják, szerintem mégis jó választás volt. Bucky története szépen fel lett göngyölítve és Vision és Scarlet Witch kapcsolatára is megkaptuk az utalást. Tetszett, várom a folytatást. 

A Fantasztikus Négyes

Rendező: Josh Trank
Forgatókönyvíró: Simon Kinberg, Jack Kirby, Josh Trank
Szereplők: Miles Teller, Michael B. Jordan, Kate Mara, Jamie Bell, Toby Kebbell  

A sztori: Fiatalok, bátrak és elszántak. Négy űrhajós, aki szinte mindenre hajlandó, hogy tudomány, az emberiség ügyét előre vigye - és közben izgalmas kalandokon menjen keresztül. Ám az űrben balesetet szenvednek, és radioaktív sugárzás éri őket - amely meghökkentő hatást vált ki belőlük: szuperképességekre tesznek szert. Egyikük a tűz hatalmával vérteződik fel, a másik képes lesz láthatatlanná tenni magát, a harmadik emberfeletti erőre tesz szert, a negyediket már nem korlátozza a teste: bármekkorára tud nyúlni. A négy harcostárs és jó barát nem esik kétségbe: elhatározzák, hogy új erejüket is felhasználva újabb kalandokat keresnek: de olyanokat, amelyek méltók a különleges tehetségükhöz.

Öhmm... fura volt. Megnéztem, pedig nem akartam. Megnéztem, mert Norbi azt mondta, nem lett rossz. Hát, szó-szó. 
Érdekes a más aspektusból való megközelítés, ezt elismerem. De mégis zavaros kissé, leginkább a szupererő megszerzésének a része. És Doom életben maradása is. Azon már túltettem magam, hogy Sue és Johnny csak féltestvérek és Johnny fekete. Ez csak színészválasztás kérdése. Bár leginkább az zavart az egészben, hogy ők elvileg tinédzserek. Nagyon nem vagyok otthon a négyes eredeti sztorijában, de nem hiszem, hogy sok közel lenne hozzá.  
Nekem egyszer nézős, gyorsan elfelejtős. 

Szellemirtók

Rendező: Paul Feig
Forgatókönyvíró: Dan Aykroyd, Katie Dippold, Paul Feig, Harold Ramis
Szereplők: Chris Hemsworth, Melissa McCarthy, Kristen Wiig, Leslie Jones, Michael Kenneth Williams, Kate McKinnon

A sztori: Szellemek még mindig vannak, és szellemirtókra is szükség van. Az új szellemet Paul Feig ereszti ki a palackból, aki Melissa McCarthy-val a főszerepben az elmúlt évek legnagyobb vígjátékait hozat tető alá: Nekik köszönhetjük a Koszorúslányok-at a Női szervek-et és A kém-et is.
Az új szellemirtókban három nő alakítja New York megmentőit, de az eredeti filmek sztárjai (Bill Murray, Dan Aykroyd, Sigourney Weaver) is mind visszatérnek - és persze jönnek a digitális forradalomnak megfelelően felturbózott földöntúli lények is!

Szeretem a Szellemirtókat. A két film már-már megkaphatná a kultikus jelzőt, de az animációs sorozatot is imádtam. Ez a film viszont... egy paródia. Reménykedtem benne, hogy valami újat tud majd mutatni, de nem. Gyenge utánzata lett csak az eredetinek, a legtöbb jelenet a régiek átalakítása és vannak benne igazán szánalmas mozzanatok is. Számomra időpocsékolás volt, amit nagyon sajnálok, mert sokkal többet vártam. 

Warcraft

Rendező: Duncan Jones
Forgatókönyvíró: Duncan Jones, Charles Leavitt, Chris Metzen
Szereplők: Travis Fimmel, Paula Patton, Ben Foster, Dominic Cooper, Toby Kebbell 

A sztori: Azeroth eddig békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló országukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik egy átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenki harcol valamiért.

Leszögezném, nem játszottam az eredeti Warcraft játékkal és a WoW is kimaradt az életemből, ennek ellenére nagyon nagy izgalommal vártam a filmet. Hihetetlen módon hiányzott egy igazi fantasy film megjelenése. Ez pedig fantasy a javából! 
Detti szerint kicsit zsúfolt a történet, szerintem viszont bőven követhető. Megtudjuk az orkok és az emberek történetét is, az apró kis utalásokat, amik a folytatásra utalnak. Jók az effektek, szuper a CGI, és lássuk be, ez egy nagy mese, amibe a fantasy imádók bármikor bele tudnak zuhanni, akárcsak én. 

Angry Birds - A film

Rendező: Fergal Reilly, Clay Kaytis
Forgatókönyvíró: Jon Vitti
Szereplők: Jason Sudeikis, Peter Dinklage, Bill Hader, Josh Gad

A sztori: Végre kiderül, miért dühösek a madarak! Hisz eredetileg Madár-szigeten csupa kedves, boldog és a repüléssel nem is kísérletező szárnyas élte világát. A nagyszerű társaságból viszont valahogy mindig kilógott a három jó barát: Piros, aki azért néha kissé ingerült valamint hű haverjai, Chuck és Bomba. Amikor viszont titokzatos, zöld malacok szállnak partra náluk, ők hárman sejtik meg először, mivel próbálkoznak a vendégek: és az ő dolguk, hogy megállítsák őket. 
A Madár-szigeten fészkelő társaság a világ legismertebb sztárcsapata. Naponta két és félmilliárdan játszanak velük. A 100 millió dolláros költségvetésű 3D-s animációs vígjátékban életre kelnek a madarak és az ellenük áskálódó malacok: egy egész estés történetben kap szárnyra a játék, aminek már nagyon régóta filmmé kellett volna válnia!

I-M-Á-D-T-A-M! Már ennyi is bőven kifejezi a véleményemet, de azért kifejtem kissé. Amikor beharangozták, hogy készül a film, szkeptikus voltam. Ötletem sem volt, hogy milyen hátteret kreálnak az alkotók. Játszottam, sőt most is játszom a játékkal, bár a háttérsztorit nem igazán tudtam, csak annyit, hogy malacok ellopták a tojást, ezért kell üldözni őket. Ennyi. Ez a film tökéletes lett előzménynek. 
Red a kedvencem, ő annyira én vagyok. Ironikus és kötözködős, imádom. Mindenkinek ajánlom, én végigkacagtam az egészet. 

Zootopia

Rendező: Jared Bush, Rich Moore, Byron Howard
Forgatókönyvíró: Jared Bush, Phil Johnston
Szereplők: Ginnifer Goodwin, Jason Bateman, Idris Elba, Alan Tudyk, J.K. Simmons, Jenny Slate, Bonnie Hunt

A sztori: Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegáns Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal.

Nincs olyan Disney film, amit ne szeretnék, de tényleg. Nagyon vártam ezt is és egyáltalán nem csalódtam. Megvan a mondanivalója, a tanulság, amit le kell vonnunk a film végén, de mindez a már jól ismert aranyos Disney köntösbe bújtatva. Nagyon jók a metaforák és az utalások. Judy és Nick párosa verhetetlen, azonnal belopják magukat az ember szívébe. Többször nézős. 

A kis kedvencek titkos élete

Rendező: Yarrow Cheney, Chris Renaud
Forgatókönyvíró: Ken Daurio, Brian Lynch, Cinco Paul
Szereplők: Louis C.K., Eric Stonestreet, Kevin Hart, Jenny Slate, Ellie Kemper, Albert Brooks, Lake Bell 

A sztori: Az ötödik egész estés animációs filmjében az Illumination Entertainment és a Universal Pictures feltárja, mit művelnek kis kedvenceink otthon nap mint nap, miután mi elmentünk dolgozni, vagy az iskolába.

Szintén nagyon vártam, mert a trailer nagyon tetszett. Komolyabb hangvételű film, élesebb és erősebb poénokkal, tele iróniával és szarkazmussal. Nem biztos hogy a nagyon kicsi gyerekeknek való, ellenben felnőtteknek ajánlom. Jelenkori problémát boncolgat a mélyben, a barátok mellett való kitartás és a szeretet tanulsága alatt. A kisállatok, akiket mi veszünk magunkhoz, tőlünk függnek, nekünk kell gondoskodnunk róluk. Ám sok ember egy idő után nyűgnek érzi azt, ami korábban örömforrás volt és megszabadul tőle, így vagy úgy. A gazdátlan, kóbor állatoknak is szükségük van szeretetre és törődésre, erre Hógolyó, a diktatórikus világuralomra törő hófehér nyuszi a legjobb példa. 
Nem egy végignevetős családi matiné, de mindenképpen megéri a rááldozott időt, mert van mondanivalója.

Gyilkos páros(Mr. Right)

Rendező: Paco Cabezas
Forgatókönyvíró: Max Landis
Szereplők: Anna Kendrick, Sam Rockwell, Tim Roth, James Ransone, Anson Mount 

A sztori: Legutóbbi szakítása után Martha teljesen padlóra került. Hol bezárkózik, hol fejét vesztve veti bele magát a bulizásba. Ebben a labilis lelkiállapotban találkozik Francisszel. A férfinak ugyan furcsa dolgai vannak, de Martha félresöpri a gyanús jeleket. Tulajdonképpen tökéletes párost alkotnak, mindketten kellőképpen hibbantak, de Francis egy kicsit jobban, mint Martha. A férfi ugyanis egy bérgyilkos, méghozzá nem is hétköznapi: nem csak azzal végez, akinek meggyilkolásával megbízták, de minden esetben magát a megbízót is elteszi láb alól. Ám ez az életvitel sem mentes a veszélytől: Francist gengszterek és FBI-ügynökök egyaránt égre-földre keresik. Marthának pedig döntenie kell: elszökik új fiúja elől, vagy inkább vele kézen fogva ugrik fejest egy új életbe.

Nem mindennapi love story, az már egyszer biztos. Nagyon abszurd és beteg az egész történet, de mégis a vicces módon adják elő az egész elrabolós-gyilkolós-öldökölős dolgot, éppen ezért lett igazán szuper a végeredmény. Több ilyen filmet szeretnék látni, mert igazi felüdülést jelent a tipikus romantikus vígjátékok sorában. 

Hogyan legyünk szinglik?

Rendező: Christian Ditter
Forgatókönyvíró: Dana Fox, Abby Kohn, Marc Silverstein, Liz Tuccillo
Szereplők: Dacota Johnson, Rebel Wilson, Jake Lacy, Alison Brie, Leslie Mann

A sztori: Van, aki profi mód műveli a szingliséget, van, aki rossz ebben a műfajban... és van Alice. Meg Robin. Meg Tom, David és a többiek. New York tele van magányos szívvel és testtel, olyanokkal, akik kiválóan érzik magukat a bőrükben és olyanokkal, akik rettentően; és egyáltalán nem akarják mindannyian ugyanazt. Van, akinek életre szóló szerelem kéne, van, akinek csak egy vad éjjel, vagy még annál is kevesebb.
A film a randik, a viszonyok, csalások és nagy szeretkezések világában vezet el, hősei mind páratlan emberek, akik a párjukat keresik - a városban, amelyik sosem alszik. 

Valami könnyed kis vígjátékra vágytam, azt sem bántam, ha romantikus, így erre esett a választásom. A szereposztás és a leírás is arra utalt, hogy valami nevetgélős kis limonádé lesz. Nem az.
Bármennyire is szeretne könnyed kis csajos filmnek látszani, ez bizony egy dráma. Persze, enyhe humorral van felruházva(már akinek humoros Rebel Wilson), de mégsem vicces. Romantikus, de nincs happy end. Igen, ez egy dráma, mégpedig azért, mert valóságszaga van. Nem. nem az egésznek, de bizonyos pontoknak igen. A valóságban sem rózsaszín és habos meg glitterhányásos minden, de ilyen az élet. 
Tetszett, annak ellenére, hogy mást vártam. 

Büszkeség és balítélet meg a zombik

Rendező: Burr Steers
Író: Jane Austen, Seth Grahame-Smith
Szereplők: Lily James, Sam Riley, Bella Heathcote, Ellie Bamber, Millie Brady, Suki Waterhouse, Douglas Booth 

A sztori: Jane Austen klasszikusának átértelmezéséről van szó. A 19 századi Angliában zombikkal is számolni kell. 
A történet szerint a pestis utóhatásaként elözönlötték a Földet az élőhalottak, melyek levágására a Bennett-lányokhoz hasonló ifjú hölgyeket a férfiakhoz hasonlóan már kiskoruktól kezdődően képzik, hogy megtudják védeni magukat és családjukat. Csakhogy a makacs és harcias Elizabeth megismerkedik a nagy zombiölő hírében álló, fess Mr. Darcy-val (Sam Riley) és a páros vonzódni kezd egymáshoz.

Valami elképesztő ez a film! Ötletem sem volt, hogy hogyan fogják megvalósítani, mennyire fogják átalakítani az alaptörténetet, de egy mestermű lett. Igen, így kell egy örök klasszikusból kihozni a sablonosság nélkül valami mást. Óh, mennyire imádtam minden pillanatát! 
Elárulom, hogy mindenki kedvenc Mr. Darcy-ja(Colin Firth) nekem sohasem volt A Mr. Darcy. A könyvbéli karakter persze mindig imádatom tárgya lesz, de ez más tészta. Viszont Sam Riley sokkal inkább. Douglas Botth-ról nem is beszélve. Kötelező Jane Austen -és zombifanatikusoknak!

Víkend

Rendező: Mátyássy Áron
Forgatókönyvíró: Mátyássy Áron, Gál Péter, Tóth Csaba
Szereplők: Lengyel Tamás, Simon Kornél, Gryllus Dorka, Árpa Attila, Vass Teréz, Szabó Domokos,  Papp János, Bárnai Péter

A sztori: Három jómódú, sikeres, boldog ember együtt indul Erdélybe, hogy egy kis hegyi faluban vadászattal töltsék a hétvégét. István, a milliomos építési vállalkozó, Márta, az ügyvédje és László, az ügyvédnő férje könnyed, békés, boldog napokra számít. De tévednek. Egy baleset során meghal egy falubeli férfi. A látszólagos nyugalom gyorsan semmivé foszlik. Fokozatosan kiderül, hogy mind a három vendégnek megvan a maga titkos terve: a múltjukban rejlő titkok a szövetségesekből ellenséget, az ellenségekből talán újra szövetségest csinálnak. Az isten háta mögött, a Kárpátok sziklái között elszabadulnak a vad, ősi ösztönök - és mindenki csak magára számíthat.

Érdekes film, érdekes történettel. Nem tudom, hogy szándékos volt e vagy sem, de egyik karaktert sem tudtam megszeretni, sőt, némelyik egyenesen utálatot váltott ki belőlem. Nagyon komor a hangulata, folyamatosan érezhető a feszültség, mintha egy robbanni készülő bombát szorongatnánk. Ennek ellenére érdekesen zajlanak az események, vannak meglepő csavarok, és ahogy a film vége felé közelítünk már hamar rájövünk, hogy ez nem egy amerikai sémára épülő thriller. Egyedi hangulat övezi, amit csak még inkább fokoz a gyönyörű táj. Mindenképpen ajánlom.

Ti mit néztetek mostanában? Találtatok új kedvenceket?

Mesy

Megosztás:

2 megjegyzés

  1. A Zootopiát és a Mr. Right-ot láttam, bár ez utóbbit nagyjából 8x, magyarul és angolul is egyaránt :D Mindkettő nagyon tetszett. A Batman v Supermant is láttam, az viszont nem jött be. A Hogyan legyünk szinglik? eddig nem érdekelt, de a véleményedet elolvasva tuti megnézem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon egyet értünk :) Kíváncsi leszek a véleményedre a film kapcsán :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!