{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Tavalyhoz képest...

Halihó lányok!


Tudjuk, tudjuk, mostanában kimaradtak a VKP posztok, ezer bocsánat érte, de közbejött egy-két dolog. Ma viszont visszaemlékezünk egy kicsit.


Tavalyhoz képest...
  • most csaknem egy éve házas vagyok. 
Tavaly ilyenkor lázasan készülődtünk az esküvőnkre, zenéket válogattunk, vendéglistát állítottunk össze, meghívókat gyártottunk és juttatunk el mindenkihez. Nagyon furcsa, hogy ilyen hamar eltelt ez az egy év.
  • most vörösebb a hajam.
Szeretem ezt az árnyalatot, bár lehet, hogy még eggyel élénkebb kellene. Nem is tudom... Sajnos képpel nem tudok szolgálni, mert képtelen vagyok színhű képet lőni róla. 
  • most ismét nincs munkám.
Nem kesergek nagyon miatta, mert értelemszerűen azért mondtam fel, mert már nem szerettem. Rengeteget stresszeltem, sok-sok órát túlóráztam, amit nemhogy nem fizettek ki, de még csak meg sem köszöntek. 
  • most már van egy fél diplomám.
Na jó, már régen leállamvizsgáztam, de ugye szükség van hozzá egy nyelvvizsgára is. Szerencsére elmondhatom, hogy az írásbelim sikerült, így már csak egy szóbeli választ el a diplomámtól. Utána viszont teljes gőzzel belevetem magam a japánba és a koreaiba.
  • nagy változás előtt állok.
Nem akarom elkiabálni, de ha már inden 100%-ig biztos lesz, akkor ti is meg fogjátok tudni. Jaj, úgy izgulok!

A többiek visszaemlékezését is olvassátok el:


Mesy

Megosztás:

2 megjegyzés

  1. Vörös haj rulz! :) Én is képtelen vagyok színhelyes képet csinálni róla... de amúgy is más fényben más színű... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen igazad van :) De most jöttem rá, hogy pont olyan színű a hajam, mint a Csontvárosban Clary-nek :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!