AJÁNLÓ° Janne Teller: Semmi

Halihó lányok!


„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” 
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme. 
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…

– Van elgondolásod a világ folyásáról, szerzetes?
– Nincs
– És tudsz valamit a taóról, szerzetes?
– Nem
- Hát az Égről, az égi világról?
– Semmit
- Ismered a Magasztos Buddha tanítását?
– Nem ismerem
- Mondd, mit ismersz egyáltalán?
– Ismerem a végtelen semmiséget, és tudom, mi végre születünk erre a világra.
– Mi végre, szerzetes? 
– Hogy annyiképpen éljük az életet, ahányan vagyunk, de mind ugyanúgy végezzük egyszer.
Egyetlen fontos dolga van az embernek, méltón tölteni ki a rászabott időt.  /ZEN/


Mindössze pár órámba telt elolvasni ezt a könyvet, mert elég kicsike és rövid is, de azt már most tudom, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. Talán jó lett volna, ha tini koromban olvasom először. Vajon én is az élet értelmét akarnám kutatni? Elítélnél-e és gyűlölném Pierre Anthont, akit Tandori nagyon elmésen csak Luciferként definiál? Vagy talán egyetértenék vele? Nem tudhatom. De azt tudom, hogy nagyon megosztó és felkavaró olvasmány és hiszem, hogy mindenki mást olvas ki belőle.
Könnyűszerrel olvasok durva, véres, ijesztő regényeket, amiben szerepelnek csonkítások, halál és renget vér, de ebben a műben eljött az a kritikus pont (Jan-Johan ujjának levágása, majd később Pierre Anthon megölése), amikor bezártam a könyvet és nem akartam tovább olvasni. Nem is maga a cselekmény volt felkavaró, hanem a hideg, érzéketlen közönyös hangsúly, ahogy azt az írónő leírta. Mesteri szintre emelte az érzéketlenséget.

Olvastam róla néhány véleményt. Sokan magasztalják az egekig az írónőt és az egész történetet, mások viszont teljes mértékben elítélik, és olyan kérdéseket tesznek fel, hogy "Hol vannak a felnőttek? Miért nem tesz senki semmit? Hát senki nem vette észre?" És akkor elgondolkodtam. Minden szülő tud mindent a gyerekéről? A gyerekek mindig mindent elmesélnek? Egy csendes kisvárosban miért lenne feltűnő az, hogy az osztálytársak együtt töltik az idejüket? Miért lenne egy hippi közösségben felcseperedett gyerek családjának furcsa az, ha a gyerek megtagadja az iskolát és egész nap csak a lábát lóbálja? De nem hagyom magam befolyásolni.
Mióta az ember létezik, az élet értelmét kutatja. Sokan, sokfélét állítottak és állítanak a mai napig. Pierre Anthon szavai csak egy eszmény a sok közül, amit akár egy legyintéssel el is lehetne intézni. De a kétely hamar felüti a fejét, beférkőzik az ember bőre alá, le, egészen a sejtekig, felkúszik az agyba és a gondolatok közt kering. Mert mi van akkor, ha igaza van? Mi van ha valóban nem számít semmi? Mi van, ha az élet valójában értelmetlen és minden egy nagy semmi? A szavai könyörtelenek és feszegetik a határokat, az ismert világot, önmagunkat, az ismeretlent rejtik magukban. Pontosan ez az, amiért annyira ellenkezni akar vele mindenki és megtesz mindent azért, hogy bebizonyítsa ő igenis Valaki. Van, ami igenis számít. Bármi áron.
Mindennek van jelentősége, még annak is aminek nincsen. Hisz, a muszlimok szépen szőtt színes imaszőnyege nekem csak egy rongydarab, nekik az egész hitüket, az életüket jelenti. Egy új bicikli csak egy vasdarab, a gazdájának viszont a kemény munka gyümölcse.
Semminek nincs jelentősége, még ha azt is hisszük, hogy van. Hisz az életet halál követi, a virág kinyílik és elhervad, minden megszületik és elpusztul. Tehát mi értelme élnünk és tennünk valamit, ha az úgyis pusztulásra van kárhoztatva?
Pierre megtalálta és a végül megadta a választ, amit mindenki keresett, bár ez keserédes boldogság volt. 
Az élet értelmével nem szabad játszani. 

Mesy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!