TESZT° BornPrettyStore csomag
Helló mindenki!
Tudom, nagyon rég volt utoljára, hogy jelentkeztem, de nem tűntem el teljesen, mindenképp vissza szeretnék térni a bloghoz. Ennek első lépéseként a legutóbbi BornPrettyStore csomagomat szeretném megmutatni nektek. Bőven volt időm próbálgatni őket, van, amit szeretek és van, amit kevésbé.
Elsőként jöjjön a fekete leves egy holografikus körömlakk formájában. Bevallom, nagyon megkínlódtam vele, az első kipróbálás után majdhogynem kihajítottam a kukába mérgemben. A Holo Series család tagja, Papakolea Breeze névre hallgat, a promóképeken és az üvegben csodásan néz ki, sötét barnás-zöldes, dzsungelszerű lakk. Ennyi a jó oldala. Nagyon nehéz kezelni, egy húzással egyszerre vastag és nagyon vékony réteget is képes létrehozni. Körrömhossztól függ, hogy 2 vagy 3 réteg szükséges e belőle, ami nem is lenne gond, de felszedi a korábbi rétegeket, foltos lesz a végeredmény. A végére pedig a "legjobb", a sima fedőlakk megváltoztatja a színét. Kénytelen voltam venni egy vízbázisű fedőlakkot, hogy valami használható eredményt érjek el.
Fedőlakk nélkül 3 rétegben ilyen:
Szintén 3 rétegben sima mezei fedőlakkal csodás rézvörös foltok jöttek létre:
Vízbázisú fedőlakkal a legelfogadhatóbb végeredménnyel (bár még ez sem tökéletes):
Nálam a biztonsági játék mindig a matrica, legyen az sima, avagy vizes. Most ismét egy arany-holo ívet választottam, keleties jellegű mintákkal. Ez a gyengém, nem tehetek róla.
Ugyanazt tudom elmondani, mint mindig, könnyű és gyors hasznáni, a végeredmény pedig szuper. Kifejezetten jól ragad és nem válik fel a körömről, így nem csak egyestés manikűrhöz való.
Két manikűrt készítettem vele, egy egyszerűbb feketét, amiben a csavar a lilás holo flakie por, amit használtam a matrica kiegészítésére.
A másik manikűr már látványosabb, nude alapra szivaccsal ütögettem fel a rózsaszín lakkot (amiben amúgy lila shimmer is van, csak a képen nem nagyon látszik), erre került a matrica.
Természetesen nyomdalemezt is választottam, csak hogy bővítsem a gyűjteményemet. Ez a cuki szerelmes lemez a BP-L004-es. Egyenlő mennyiségben vannak rajta apró és nagy minták is, némelyik igazán édesre sikerült.
Ez volt a legelső manikűr, amit a lemezzel készítettem, imádtam hordani, pedig semmi különleges nincs benne, haccsak a mintát nem tartjuk annak. A lemez közepén lévő szivet vágtam ketté, s helyeztem fel a körmeimre, mintha két külön darab lenne.
Szerettem volna valami aranyosat is készíteni és az biztos volt, hogy a kaktusz lesz a főszerepben. Szeretek matricákat gyártani, bár nem nagyon van időm rá, amikor meg lenne, akkor kedve nincs, ördögi kör ez.
Szintén egyszerű manikűr, hisz csak egyetlen körmömre került minta. Csodásak ezek a rózsák és más kompozícióban is szeretném mad megalkotni őket, de akkor, amikor ez készült, pontosan ez az egyszerűség kellett nekem.
Egy multikróm nyomdalakkot is kértem a csomagba, mert ugyan még nem próbáltam nyomdalakkot a BPS-től, de jókat hallottam róluk. A The Universe Series tagja és a Purple sky névre hallgat, ami tökéletesen illik is rá, ugyanis arany, narancs, vörös és lila színekben játszik, ráadásul shimmer is található benne, ami még izgalmasabbá teszi. Persze, amilyen gyönyrű, olyan nehéz fotózni, leginkább csak előben leht csodálni.
Készítettem két manikűrt a lemezen található mintákkal. Az első sötét alapra készült, s azt is kipróbáltam, hogy hogyan mutat teljesen felkenve a lakk. Kicsit csíkoz, de odafigyeléssel el lehet kerülni azt is.
A második manikűr világos alapra készült, pontosabban kétféle alapra. Két körmömre, amin a szív lakú rózsák vannak márványos alap került, a szives-vonalas minta alá pedig fehér.
A holo lakk kész katasztrófa, nem ajánlom, tényleg nem, pedig imádnám a színe miatt. A nyomdalakk szerencsére jó minőségű, nincs rá panasuom. A lemez aranyos, főleg annak, aki szereti a cuki mintákat. A matrica jó, mint mindig.
Remélem nem bánjátok, hogy most egyszerre mutatom be nektek a csomag minden tagját és nem egyesével, ahogy eddig, de így egyszerűbb szerintem. Mit gondoltok?
Ha megtetszett valamelyik termék, akkor a BornPrettyStore oldalán rá tudtok keresni és a kódomat használni 10% kedvezményt kaptok.
Mesy
0 megjegyzés
Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!