SZEMÉLYES° A hónap favoritjai #6 Június

Halihó lányok!


Új állandó rovatot hoztunk létre A hónap favoritjai néven. Személyes kedvenceinket, új mániáinkat fogjuk megosztani veletek minden hó utolsó/következő hó első napján. Reméljük, hogy nektek is olyan élvezetes lesz olvasni, mint nekünk megírni.
Hihetetlen gyorsan csöppentünk bele a nyárba, lecsapott ránk a meleg és a jó idő. Lássuk, miket szerettünk júniusban. 
Detti
Annyi minden történt ebben a hónapban, hogy így visszagondolva nem is tudom hogy sikerült bele sűríteni. 

Kedvenc nézni való - Ebből is sikerült jó párat össze hozni, behoztuk az előzőhavi lemaradásunkat. A Flash második évadával elég lassan haladunk még csak az 5.ik résznél járunk, de nagyon izgalmas kíváncsi vagyok mit fognak kihozni belőle. Az Agymenőket szinte végig a párommal néztük délutánonként egyfajta kikapcsolódásként, mint régen a Jóbarátokat. Az utolsó évadot viszont már egyedül néztem feliratosan, mert nem tudtam kivárni a szinkronizálást.A Büszkeség és balítéletet egyből a könyv után meg is néztem, de ez már át tolódott júniusra. Ezen kivül elkezdtem nézni az Outlandert, nagyon kíváncsi vagyok rá, sok jót hallottam róla. Néztünk még két komolyabb filmet is a Mentőexpedíciót, amit már a moziba megszerettünk volna nézni csak nem sikerült, de szerintem nagyon szuper film volt, folyamatosan fent tartotta az érdeklődésemet, a könyv elolvasását is fontolgatom, Megnéztük még a Suszter, Szabó, Baka, Kém-et, vagyis megpróbáltuk megnézni, de se nem értettük se nem tartottuk érdekesnek. Nagyon ritkán szoktam ilyen véleménnyel lenni filmekről, de ez ugyanolyan melléválasztás volt, mint múlt hónapban a Szuperbob. Ezen kívül megnéztük a Megjött Apucit és a Fekete Ötven Árnyalatát is, amiből nekem az első sokkal jobban tetszett, a Fekete Ötven Árnyalata annyira sok volt már nekem, azokon a poénokon inkább már fújoltam vagy mosolyogtam de nem volt olyan szórakoztató.







Kedvenc olvasnivaló - Ebben a hónapban viszont a filmekhez képest keveset olvastam. Összesen két könyvet az Idő térképét és az Egy másodperccel később-et. Mind a kettő hosszabb, tartalmasabb könyv volt, a stílusuk viszont teljesen más. Az idő térképe az időutazást mutatja be nekünk egy kalandokkal, gyilkosságokkal és mindenféle hazugsággal megspékelt történetben. Kétszer kezdtem neki a történetnek és sajnos csak másodjára sikerült végig olvasnom. Az első alkalommal még a bevezető fejezeteknél abba hagytam, azokon a részeken egyszerűen nem tudtam átrágni magam, de végül amikor sikerült egy csodát könyvet olvashattam. Három történet, élet, amit az időutazás kapcsolt össze. A legnagyobb pozitívuma a könyvnek mégis az, hogy teljesen elhittem, hogy lehet utazni az időben. Az Egy másodperccel később pedig egy poszt-apokaliptikus történet, ami azt mutatja meg nekünk mi történne, ha egy EMP támadás áldozatai lennénk, Ez a történet is nagyon valóságos és szörnyű volt, hihetően mutatta meg nekünk ezt a szörnyűséget az író. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.


Kedvenc pillanat - Pillanatokból is volt egy pár ami szerintem említésre méltó. Először is sikerült kijutnom az Ünnepi Könyvhétre, ahol persze egyből bevásároltam, annyi könyvem van már, hogy egy új könyves polcot is ideje lenne beszerezni nekik. Ezen kívül megvolt az idei első strandolásom is Szlovákiában - Párkányban, nagyon szuper hétvégét töltöttünk el ott, szerencsére az idő is többnyire jó volt. Voltunk még nem is olyan régen a Múzeumok éjszakáján is, aminek keretében sajnos csak két múzeumot sikerült végig nézni, a végén Cseh sörfesztivál lett belőle. Az utolsó megemlítendő pillanatom pedig az, hogy sikerült befejeznem a főiskolát és jobban nem is sikerülhetett volna. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült végigcsinálni, most már elindulhatok azon a bizonyos úton. Bár van még mit tanulnom, de úgy érzem ezzel tettem egy nagy lépést előre.



Mesy

Kedvenc hallgatni-való - Maradtam a mostanában jól bevált zenekaroknál, rengeteget hallgattam a Falling in Reverse-t, leginkább az Alone-t és a Chemical Prisoner-t. Talán ez a kettő az, amit legjobban kiemelnék. A munkahelyemen folyamatosan szól a zene, minden stílusból, így ebből nem is nagyon hoznék több példát, csak egyet: ICE MC - It's a rainy day.





Kedvenc néznivaló - Sok filmet néztem, a legtöbb olyan, amit korábban már láttam, többször is, de leginkább Jane Austen filmeket. Egy nagy kedvencem lett, egészen új film és biztos, hogy még legalább százszor meg fogom nézni. Ez pedig a Büszkeség és balítélet meg a zombik. Mindenképpen nézzétek meg, mert hihetetlen jó film.

Kedvenc olvasnivaló - Most nagyon sok mindent olvasok egyszerre, két angol nyelvű és két magyar nyelvű könyvet is. Viszont ide csak egy kerül, Stephen King-től a Rémület a sivatagban. Eddig nagyon tetszik, bár még az elején járok. Hozzá kell tennem, ez az első King regényem. 


Kedvenc pillanat - Egy hónap kihagyás után újra megnyílt az étterem, ahol elkezdtem májusban dolgozni. Imádom a munkatársaimat, a főnökeimet és a munkámat is. Nehéz időszak volt, mire újrakezdtük, most viszont rengeteg a meló vele, ez meg is látszik a blogon, de igyekszem úgy menedzselni az időmet, hogy minden beleférjen. 

Nektek mik voltak a kedvenceitek júniusban?

Mesy és Detti 

Megosztás:

1 megjegyzés

  1. Juhú! Új bejegyzés! :) Detti, gratulálok a fősulihoz! :) Mesy, Imádni fogod Kinget. Mindig meghozzátok a kedvemet az olvasáshoz. Köszönöm, hogy most is emlékeztettetek a nagy nyári tervemre, ugyanis még félév végén elterveztem, hogy idén nyáron sokat szeretnék olvasni, de eddig nem alakulnak jól a dolgok. Na majd mostantól... ;)

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!