Halihó lányok!
A sok kihívás és nailart miatt kicsit háttérbe szorult a körömlakkok tesztje, pedig van néhány darabom, amit meg szeretnék nektek megmutatni. Adós vagyok még két Mortal Kombat lakkal, Ugyebár a
Reptile-t már megmutattam, most pedig a kedvencem következik.
Sub-Zero a kedvenc karakterem az összes közül, pedig vannak bőven. És a róla mintázott körömlakk is kedvencem lett, a három közül őt szeretem a legjobban. Előre félek, hogy mi lesz majd velem, ha elfogy.
Halihó lányok!
Tavaly nyár végén hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem vezetni egy "kívánságlistát", amin olyan dolgok szerepelnek, amit a jövőben szeretnék megvenni/megkapni/megszerezni. A Mortal Kombat kollekció is a listán szerepelt és megbeszéltem Norbival, hogy ezt kapom meg tőle szülinapi ajándékként. Persze, a Naillandnél pont nem volt belőle, így kicsit megfeneklett a dolog és már azon voltam, hogy a DL-től rendelek, mert ugye mindhármat akartam egyszerre. De a sorsnak és Zsókának köszönhetően mégis magaménak tudhatom őket és nem is lehetnék boldogabb!