Yves Rocher szerzemények
Helló mindenki!
Nagyon szeretem az Yves Rocher termékeit, de csak ritkán jutok el egy üzletbe, ahol szabadon szaglászhatom meg a csodás fürdőtermékeket és testápolókat és fedezhetem fel az újdonságokat. Rendszeresen kapom a képeslapjukat, és most pont úgy jött ki, hogy hétvégén eljutottam egy üzletbe, így vásároltam is. Volt néhány olyan termék, amit előre kinéztem, így nagyjából felkészülve mentem, hogy ne kóvályogjak ott egy fél órát nézelődve.
Az első, amit lekaptam a polcról a Zuhanyzás közbeni testápoló balzsam volt. Még mindig lusta vagyok zuhanyzás után testápolózni, így remélem ezzel majd jobb lesz a viszonyom. Karitévajat és növényi olajokat tartalmaz, ami elvileg extra tápláló és pihe-puha lesz tőle a bőröm, így nagy bizakodok.
Norbi még semmit nem próbált a márkától, de úgy gondolta tesz egy próbát, így landolt a kosárban az Aloe verás sampon tusfürdő. Az illata kellemes, pasis, de mégsem tömény. Majd beszámolok róla, hogy hogyan teljesített.
A mandarin-cédrusfa illatú Energia tusfürdő nagy kedvenc nálunk, anya imádta a testápolóját, de azt sajnos már nem lehet kapni. Nem baj, amíg van belőle tusfürdő, baj nem lehet. Nagyon olcsón került hozzám, mert kigyűltek a pontjaim, így erre vásároltam le. Tökéletesen megérte.
Az első számú célom a karácsonyi csomag volt, ami a képeslapon szerepelt. Mindkét limitált illatból van benne termék, kicsi és nagy is, így ez pont megfelel nekem, hogy kipróbálhassam őket.
A Meseerdő gyümölcsei kollekció nevéhez híven gyümölcsös illatjegyekkel rendelkezik, csodás erdei gyümölcs, mindenféle cifrázás nélkül. Kellemes, szeretni fogom. A csomagban volt egy tusfürdő, egy testápoló és egy kézkrém is a kollekcióból. Ha jól tudom, több mindent tartalmaz, még illatgyertyát is. Szerintem, ha lesz rá lehetőségem, megnézem majd magamnak közelebbről.
A Hófehér Vanília kollekció már mélyebb, édesebb illattal rendelkezik. A vanília dominál, de nem az az esszenciaszerű gejl vanília, hanem annál egy bársonyosabb, gyengédebb illat. Nagyon jó, tényleg. Egy mini kiszerelésű tusfürdő és egy szintén mini, táskabarát kézkrém lapult a csomagban.
Ha már ott jártam és vásároltam is, kihasználtam a törzsvásárlói lét előnyeit is. Amellett, hogy szinte mindenre kaptam kedvezményt, amit vettem, még ajándékok is kerültek hozzám.
A Meseerdő Gyümölcsei kollekcióból egy mini tusfürdőt, egy mini kézkrémet és egy fürdőpamacsot(mi ennek a rendes neve btw??) kaptam ajándékba a vásárlás mellé. Mondtam már, hogy imádom a mini, utazó méretű cuccokat? Mondjátok, hogy nem csak én vagyok így ezzel.
Mivel novemberben van a születésnapom, ajándékot is kaptam, méghozzá a barackmagos Növényi testradírt, amit amúgy szintén meg szerettem volna venni, de a polcokon nem volt kint. Kissé csalódott is voltam,. de amikor megláttam, hogy ez jár ajándékba, nagyon megörültem. Még nem próbáltam ki, de természetesen lesz róla is teszt, mint mindenről.
Nem írtam árakat, mert egyrészt már nem emlékszem rá, másrészt pedig szinte mindenből jött le valamennyi százalék kedvezmény, így nem is a teljes árat fizettem. Ha már van tapasztalatotok valamelyik termékkel, írjátok meg, hogy nektek bevált e, szeretitek e, kíváncsi vagyok rá.
Mesy
4 megjegyzés
A zuhanyzás közbeni testápolót az egyik testvéremnek vettem ajándékba, nagyon megszerette, az aloés tusfürdőből pedig a barátom használt el egy flakonnal, és azt mondta, ez az egyik kedvenc illata. (Nagyon meg is lepődtem.)
VálaszTörlésNa, szuper, akkor még kíváncsibb vagyok rájuk :) Remélem Norbi is szeretni fogja :)
TörlésÉn is hatalmas rajongoja vagyok az YR-nak, a kedvencem tőlük a Hydra Végétal arcápoló család. Imádom én is, és az olykor száraz bőröm is. :) Tusfürdőből a kávésért rajongok, te próbáltad már?
VálaszTörlésU.i.: boldog szülinapot!
Még nem próbáltam az arcápolóikat, de tervben van :) Óóh, nem is láttam a kávés tusit, legközelebb mindenképp megnézem majd!
TörlésÉs köszönöm szépen a köszöntést ^_^
Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!