• Home
  • Ajánló
    • Film
    • Könyv
    • Zene
  • Konyhasarok
  • Személyes
    • Élet|tér
    • Kibeszélő
    • TAG
  • Szépség
    • Köröm
    • Szerzemények
    • Smink
    • Teszt
Testvérkódex

Helló mindenki!


Sokat késtem ezzel a dobozzal, de mindenképpen meg szerettem volna mutati nektek, hogy mi is lapult benne. Többek között azért is, mert ez a harmadik, s egyben utolsó dobozom a Lookfantastic-tól, legalábbis egyelőre.  Bár, szépen megemelték az előfizetői árakat, szóval nem tudom, hogy mikor iratkozom fel legközelebb.


Helló mindenki!


Talán a cím lehetne az is, hogy a tusvonalon túl, mert vannak napok, amikor csak húzok egy gyors vonalat ceruzával vagy éppen tussal(ez a ritkább btw), passzintok hozzá egy kis ajakápolót és irány a munka. De ez nem lenne olyan érdekes, így ezzel nem is foglalkozom most. Mindhárom alább bemutatott smink gyorsnak tekinthető, hisz ha megvan a begyakorolt rutin, akkor hamar mennek a mozdulatok. Átlagban 5-20 perc alatt elkészülök reggel a sminkemmel, attól függ, hogy milyen típusút kívánok éppen.

Helló mindenki!


Érdekes téma jutott nekünk mára, hisz a közösségi média már az életünk része, lassan el sem tudjuk képzelni nélküle a mindennapjainkat. Kicsit furcsa és egyben ijesztő is, nem gondoljátok? Talán az elmélkedéseimet egy másik posztban olvashatjátok majd, most a manikűrök vannak a középpontban.

Helló mindenki!


Nagyon szeretem az Yves Rocher termékeit, de csak ritkán jutok el egy üzletbe, ahol szabadon szaglászhatom meg a csodás fürdőtermékeket és testápolókat és fedezhetem fel az újdonságokat. Rendszeresen kapom a képeslapjukat, és most pont úgy jött ki, hogy hétvégén eljutottam egy üzletbe, így vásároltam is. Volt néhány olyan termék, amit előre kinéztem, így nagyjából felkészülve mentem, hogy ne kóvályogjak ott egy fél órát nézelődve.
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

A szerzők

A szerzők
Ha kérdésed, vagy kérésed lenne, esetleg szeretnél valami izgalmasat megosztani velünk, írj nekünk:
testverkodex@gmail.com

Olvasóink

Csekkoljátok a Facebook oldalunkat is!

Kövessetek minket Bloglovinon is!

Follow

Egyéb Social Media felületek




Ezeket szerettétek

  • KÖRÖM° LFP-Virágok
    Halihó lányok! Igen igen, megint jelentkeztünk a Lakkozz! Posztolj! Fotózz!-ra. A házigazda most Panni , aki nagyon aranyos csajszi, né...
  • Sminktörténelem: A '20-as évek
    Halihó lányok! Link Folytatódik a történelemóra, mégpedig a sokak által kedvelt jazz-korszakkal. Bevallom, számomra is nagyon inspirá...
  • KÖRÖM° Manikűrvadászat IX.
    Halihó lányok! Igen, igen, ismét zajlik a vadászat. El sem hiszem, hogy ez már a kilencedik forduló! A mostani háziasszony Manna , bi...
  • KÖRÖM° Addicts challenge - 6. Sweets
    Halihó lányok! Akár azt is mondhatnánk, hogy cupcake témánál lelőttük ezt a poént, hiszen az is édesség. De annyi és annyi édesség va...
  • KÖRÖM° Szólánc 6.forduló - Sütemény
    Helló mindenki! Kis késéssel ugyan, de én is megérkeztem a Szólánc következő fordulójával. Ha még nem ismernétek, a kihívás kitalálója...

Blog Archívum

  • ►  2018 ( 6 )
    • ►  november ( 1 )
    • ►  június ( 1 )
    • ►  február ( 3 )
    • ►  január ( 1 )
  • ▼  2017 ( 78 )
    • ►  december ( 3 )
    • ▼  november ( 4 )
      • miniTESZT° Lookfantastic box október
      • SMINK° 3 kedvenc őszi sminkem
      • KÖRÖM° Mani-acs - Közösségi média
      • Yves Rocher szerzemények
    • ►  október ( 9 )
    • ►  szeptember ( 7 )
    • ►  augusztus ( 5 )
    • ►  július ( 7 )
    • ►  június ( 6 )
    • ►  május ( 6 )
    • ►  április ( 8 )
    • ►  március ( 4 )
    • ►  február ( 7 )
    • ►  január ( 12 )
  • ►  2016 ( 138 )
    • ►  december ( 11 )
    • ►  november ( 12 )
    • ►  október ( 10 )
    • ►  szeptember ( 8 )
    • ►  augusztus ( 8 )
    • ►  július ( 1 )
    • ►  június ( 5 )
    • ►  május ( 10 )
    • ►  április ( 20 )
    • ►  március ( 18 )
    • ►  február ( 17 )
    • ►  január ( 18 )
  • ►  2015 ( 159 )
    • ►  december ( 24 )
    • ►  november ( 12 )
    • ►  október ( 13 )
    • ►  szeptember ( 20 )
    • ►  augusztus ( 17 )
    • ►  július ( 7 )
    • ►  június ( 8 )
    • ►  május ( 9 )
    • ►  április ( 7 )
    • ►  március ( 8 )
    • ►  február ( 14 )
    • ►  január ( 20 )
  • ►  2014 ( 269 )
    • ►  december ( 15 )
    • ►  november ( 19 )
    • ►  október ( 22 )
    • ►  szeptember ( 15 )
    • ►  augusztus ( 16 )
    • ►  július ( 14 )
    • ►  június ( 21 )
    • ►  május ( 24 )
    • ►  április ( 31 )
    • ►  március ( 29 )
    • ►  február ( 37 )
    • ►  január ( 26 )
  • ►  2013 ( 193 )
    • ►  december ( 22 )
    • ►  november ( 34 )
    • ►  október ( 29 )
    • ►  szeptember ( 24 )
    • ►  augusztus ( 44 )
    • ►  július ( 36 )
    • ►  június ( 4 )
Üzemeltető: Blogger.

Born pretty Store kuponkód

Born pretty Store kuponkód

Mani-acs

Mani-acs

Ennyiszer klikkeltetek ránk

Instagram @testverkodex__blog

Copyright © 2015 Testvérkódex. Designed by OddThemes