AJÁNLÓ° Robert J. Crane: The girl in the box 1-3.

Helló mindenki!

Képtalálat a következőre: „the girl in the box book”

Nagyon régen volt már könyvajánló a blogon, pedig olvastam, nem is keveset, valahogy mégsem jutottam el odáig, hogy írjak róla nektek. Viszont erről a darabról mindenképpen szerettem volna írni, mert külön kérést is kaptam rá. Nemrég fejeztem be, s íme, itt is vagyok vele.
Az első három kötetet olvastam, de csak az első kis összefoglalóját osztom meg veletek, hisz ez írja le az alapokat és nem akartam spoilerezni a többire vonatkozóan. 

Sienna Nealon 17 éves lány, akit az anyja bebörtönzött a saját házukba, immár 12 éve. Egy nap az anyja eltűnik és Sienna arra ébred, hogy két idegen van a házban. Rádöbben, hogy nem tudja ki ő és hogy milyen ereje is van valójában. Sienna egy Directorate nevű titkos ügynökségnél találja magát, mindeközben egy Wolfe nevű ördögi, vérszomjas pszichopata üldözi őt, hogy saját céljai érdekében elfogja őt...

A történet tetszett, az alapsztori érdekes és bőven van benne potenciál, nemhiába 9 vagy több kötetes. Jó a felvezetése, egyből belecsöppenünk egy akció közepébe, amit menekülés követ és mi nem tudunk semmiről semmit, nem tudjuk ki a főszereplő, mi a főszereplő, miért volt egész életében bezárva a házba és amúgy is, hova a fenébe tűnt az anyja?
Rengeteg kérdőjel bukkan fel, ahogy haladunk előre a történetben, s az első kötet közepére már azt sem tudjuk, hogy mi a franc történik. Aztán lassan kibontakozik minden. Hogy miért is visel Sienna mindig kesztyűt, hogy miért verekszik úgy, mint sok éves tapasztalattal rendelkező harcművész és az anyánk múltjából is csepegtetnek néhány információt. 
Nagyon furcsa, de az első kötet mindössze pár nap eseményét öleli fel, ami többnek tűnik az események sűrűsége miatt. 

A második és harmadik kötet tovább bővíti az események szálait, több szereplőt ismerünk meg, akik később még fontosak lesznek, jobban megismerjük Sienna képességét, minden előnyével és hátrányával és persze az érzéseit. Az író nagy hangsúlyt fektet az érzelmek bemutatására, hogy minden olvasó át tudja érezni, milyen lehet az ő helyében lenni. És persze a szerelem is felbukkan az életében. Scott egy egyszerű ember, mégis nagy hatással van Siennára, szerelmesek lesznek, de persze egy kapcsolat bonyolult és buktatókkal jár. 
Én kedvelem Scottot, s mindenféle spoiler nélkül, remélem a jövőben minden rendben lesz velük. 
A másik kedvenc karakterem Reed, a titokzatos segítő, akiről később azért megtudunk néhány dolgot, de még így is van körülötte egy misztikus aura. És persze a szerelmi háromszög lehetősége is fennáll.
A könyv bővelkedik harcokban is természetesen, amik elég érzékletesen vannak megírva, nincsenek túlrészletezve, de nem is felületesek. Külön tetszik, hogy nem egy Superman a főhős, igenis megsérül, néha nagyon komolyan, annak ellenére, hogy képességeinek köszönhetően gyorsan regenerálódik. 

Érdekel a folytatás, mert végre kezdett izgalmassá válni a történet, amikor véget ért a harmadik könyv. Még nem vettem meg, mert mást kezdtem el olvasni, de ami késik, nem múlik. Egyébként angolul olvastam és nem hiszem, hogy magyarul megjelent volna, de cáfoljatok meg, ha nem így van. Nem volt nehéz a szövege, könnyen ráállt az agyam az angolra, s eg idő után már észre sem vettem, hogy angolul olvasok. 

Ajánlom a YA-fantasy kedvelőinek, mert nem fognak csalódni benne. Persze, nem kiemelkedően kreatív alkotás, de visz magával előre a történet, érdekes és sikerül lekötnie. Amazonról ingyen letölthető az első három kötet (INNEN), ha gondoljátok, tegyetek vele egy próbát. 

Ti mit olvastatok mostanában? Szoktatok idegen nyelven is olvasni?

Mesy

Megosztás:

0 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!